Kim Dzsong Un most állítólag a vezérkari főnökét végeztette ki

A dél-koreai hírügynökség szerint újabb magas rangú vezetőtől szabadult meg Észak-Korea diktátora, korrupcióra hivatkozva – írja a The Independent.

  • hvg.hu hvg.hu
Kim Dzsong Un most állítólag a vezérkari főnökét végeztette ki

Ri Jong Dzsil 2013 augusztusa óta irányította az észak-koreai hadsereget. Kivégzéséről a dél-koreai Yonhap hírügynökség egy olyan személyre hivatkozva adott hírt, aki ismeri az észak-koreai viszonyokat.

Állítólag korrupció miatt kapott halálbüntetést a vezérkari főnök, és azért, mert túlságosan nagy befolyásra tett szert. Állítólag ebben a hónapban végezték ki.

Hivatalos megerősítés ugyanakkor egyelőre nincs, és jó eséllyel nem is lesz, mivel a világ elől elzárkózó Észak-Koreából gyakorlatilag alig jutnak ki hiteles információk. Ri Jong Dzsil félreállításáról egyébként 2014 eleje óta keringtek híresztelések – olvasható a lapban.

Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor máskor is megszabadult már hozzá közel álló emberektől, ha valamiért ezt indokoltnak látta. Korábbi értesülések szerint kivégeztette többek között volt barátnőjét, a nagybátyját, majd a nagynénjét is, valamint tavaly a védelmi miniszterét. Utóbbit állítólag azért, mert elaludt egy hivatalos eseményen.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.