Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A dél-koreai haditengerészet három tárgyat halászott ki csütörtökön a Sárga-tengerből. Lehet, hogy a vasárnap felbocsátott rakéta darabjai azok.
A tárgyak rakétafúvóka darabjai lehetnek. Dél-Korea nyugati partjainál, 105 kilométerre az Ocsung-szigettől fedezték fel és emelték ki a Sárga-tengerből.
A rakétával Észak-Korea vasárnap sikeresen pályára állított egy műholdat. Ez a nemzetközi közösség szerint csak ürügy volt ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétát próbáljanak ki. Miközben a rakéta a Fülöp-szigetek felé tartva emelkedett, első fokozata a leválás után Dél-Koreához közeli vizekbe csapódott, de előtte körülbelül 270 darabra robbant szét.
A dél-koreai védelmi minisztérium szerint Észak-Korea feltehetően automatikus önmegsemmisítőt épített a fokozatba, hogy megtalálása esetén más országok ne tudják tanulmányozni az észak-koreai rakétatechnikát.
A három tárgyat a haditengerészet elküldte a dél-koreai védelmi fejlesztési ügynökséghez műszaki elemzésre.
Dél-Korea viszonylag sértetlen rakétaburkolatot is talált már vasárnap a Csedzsu-sziget közelében.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.