És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Nepál kiutasított egy kanadai férfit "a társadalmi harmónia megzavarására" alkalmas tweetjei miatt.
A férfinak két napja van elhagyni Nepált.
Az ázsiai ország belügyminisztériumának egyik tisztségviselője közölte, Robert Penner munkavízumát bevonták, miután egy hatósági jelentés szerint a Twitteren a nemzeti egységet veszélyeztető, bíráló jellegű bejegyzéseket írt. Penner a vádak szerint bírálta az ország tavaly szeptemberben elfogadott alkotmányát, és azt, ahogy a kormányzat az etnikai kisebbségek tüntetéseit kezelte. A tüntetések során több mint 50 ember halt meg.
A kanadai férfi három évig egy szoftvervállalatnak dolgozott Nepálban. Pennert hétfőn vették őrizetbe kihallgatásra, a hatóságok pedig kedden hozták meg döntésüket a férfi kiutasításáról.
Az új alaptörvény Nepált egy többéves átmeneti időszak után hindu királyságból köztársasággá változtatta. Főleg az ország déli részén azonban számos kisebbség attól tart, hogy az eddiginél is hátrányosabb helyzetbe kerülhet az új közigazgatási határok miatt, az új alaptörvény szerintük ugyanis tovább korlátozza politikai képviseletüket.
Egy dél-nepáli etnikai kisebbség, a madhesiek ezért a nepáli-indiai határon tüntetésbe kezdtek lezárva a két állam közötti összeköttetést, súlyos üzemanyag és gyógyszerhiányt okozva az országban.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.