Elhallgatnak az egyiptomi gép feketedobozai

Június 24-ig bocsát ki jeleket májusban a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép két feketedoboza, és az idő a jelzőberendezések felkutatását végző hajók ellen dolgozik – mondták a szerencsétlenséget vizsgáló egyiptomi bizottság illetékesei.

  • MTI MTI
Elhallgatnak az egyiptomi gép feketedobozai

A pilóták beszélgetéseit és a repülési adatokat rögzítő feketedobozok nélkül nincs elegendő információ ahhoz, hogy megállapíthassák, miért zuhant le május 19-én az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén.

Franciaország légi baleseteket vizsgáló ügynöksége korábban közölte, a kutatásban részt vevő egyik hajó továbbra is érzékeli az egyik feketedoboz által leadott jelzéseket, és a berendezés helyét egy 1-2 kilométeres sugarú körre szűkítették.

Mindenesetre ahhoz, hogy a 3000 méteres mélységben lévő tengerfenékről fel lehessen hozni a feketedobozokat, a kutatócsoportnak 1-2 méteres pontossággal kellene megállapítania a berendezések hollétét.

A kutatásban részt vevő egyiptomi illetékesek hétfőn ugyancsak közölték, hogy az egyiptomi hadsereg megerősítette azokat a korábbi görög és brit radaradatokat, amelyek szerint a lezuhanás előtti pillanatokban az utasszállító megbillent a levegőben.

A görög hatóságok korábbi információi szerint az EgyptAir járata 37 ezer láb magasságon repült, amikor egyszer csak "90 fokot balra, majd 360 fokot jobbra fordult, és 15 ezer láb repülési magasságra esett", mielőtt eltűnt a radarernyőkről.

Korábban az egyiptomi hatóságok azt mondták, nem észlelték, hogy az Airbus A320-as veszített volna magasságából vagy eltért volna irányától.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.