Kielce 70: a lengyel elnök kemény szavakkal ítélte el az idegengyűlöletet és antiszemitizmust

Lengyelországban nem lehet helye a rasszizmusnak, az idegengyűlöletnek, az antiszemitizmusnak, az ilyen megnyilvánulásokat meg kell bélyegezni – mondta el Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn, a kelet-lengyelországi Kielcében történt pogrom 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Kielcében szombaton kezdődtek meg a háromnapos megemlékezések, a lengyel államfő ezek központi eseményén vett részt hétfőn. Duda felidézte: a pogrom áldozatai Lengyelország polgárai voltak, akik csodával határos módon élték túl a holokausztot. A több száz éves együttélés során "a zsidók és a lengyelek együtt ontottak vért Lengyelország szabadságáért" – húzta alá.

Duda emlékeztetett arra, hogy a háború idején a lengyel földalatti állam képviselői arra hívták fel a lakosságot, hogy segítse az üldözött zsidókat, a Honi Hadsereg e célból hozta létre a Zegota nevű szervezetet, a lengyel ellenállók a megszállt Lengyelország területén létesített náci német haláltáborok hírét vitték Nyugatra. Akik a kommunista hatalomátvétel után a kielcei pogromot elkövették, kizárták magukat Lengyelország polgárainak köréből – szögezte le Duda. "Antiszemita bűntettekre nincs, és nem is lesz mentség" – folytatta, és hozzátette, hogy Lengyelország ma minden lakosának akar biztonságot nyújtani, nemzetiségi, vallási vagy nyelvi hovatartozástól függetlenül.

MTI/EPA/Robert Ghement

Az 1946. július 4-én történt kielcei pogrom közvetlen előzménye az volt, hogy a rendőrségen egy férfi jelentést tett arról, hogy fiát elrabolták a helyi zsidók, három napon át több más gyerekkel együtt fogva tartották, és a fiának sikerült elmenekülnie. Az újabb történészi kutatásokból kiderült, hogy a férfi – Walenty Blaszczyk – együttműködött a kommunista állambiztonsággal, fia pedig vidéki rokonoknál tartózkodott, és nem rabolták el. Blaszczyk jelentése nyomán a kielcei rendőrök elindultak a háborút túlélő zsidóknak is szállást adó úgynevezett zsidóbizottság épületébe, útközben pedig azt híresztelték, hogy az ott tartózkodó zsidók keresztény gyerekeket rabolnak el, és rituális gyilkosságokat követnek el rajtuk.

A bizottság székhelyébe betörve, a rendőrök, a házat körülvevő katonák – állambiztonsági tisztviselők tétlensége mellett – a meglévő források alapján néhány embert az épületen belül, tizenvalahányat az utcára történt kihurcolásuk után lőttek le vagy szúrtak agyon bajonettel, a többieket meglincselte az utcán összegyűlt tömeg. Összesen 37 zsidót öltek meg, 35 zsidó megsebesült. A pogrom után, a 40-es évek végéig Lengyelországból mintegy 150 ezer zsidó vándorolt ki.

A pogromot követő napokban a kommunista hatalom 12 – történészek szerint véletlenszerűen letartóztatott embert – vádolt meg a mészárlás elkövetésével, egy villámper során 9-et közülük halálra ítéltek, és azonnal ki is végeztek. Az ügyet későbbi eljárásokban is tárgyalták, összesen 11 büntetőpert folytattak le, amelyek során 49 ember, köztük 9 civil került bíróság elé. A rendszerváltás után, 1991-ben a lengyel Nemzeti Emlékezet Bizottsága (IPN) felújította a kielcei pogrom vizsgálatát, többéves eljárás során 170 tanút hallgattak ki, levéltári anyagokat dolgoztak fel, az események lefolyását azonban nem sikerült egyértelműen rekonstruálni.