Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A török államfő a Reutersnek Ankarában adott interjúban azt állította, hogy a parlamenti pártok egyetértésével módosítanák korlátozottan az alkotmányt. Arról is beszélt, hogyan akarnak bánni az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen törökországi "hálózatával".
Recep Tayyip Erdogan szerint a múlt pénteki sikertelen államcsínykísérlet óta 10 ezer 400 embert tartóztattak le, további 4060-at pedig őrizetbe vettek, köztük a hadsereg 103 tábornokát.
Állította: nem zárható ki újabb államcsínykísérlet lehetősége, de a puccsistáknak nem lesz könnyű dolguk, mert, mint mondta, "éberebbek vagyunk". Hozzátette, hogy a fegyveres erőket gyorsan átszervezik.
Lehetségesnek nevezte az alkotmány korlátozott módosítását a török államfő, valamint közölte, hogy szakadár terrorista szervezetként fognak bánni az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen törökországi "hálózatával".
A parlament által csütörtökön elfogadott rendkívüli állapot bevezetéséről azt mondta, hogy az szükség esetén minden további nélkül meghosszabbítható.
A rendkívüli állapotot egyelőre három hónapra hirdette ki Ankara. Az 550 tagú török törvényhozásban a képviselők nagy többsége megszavazta az egész országra kiterjedő rendelkezés bevezetését. A különleges jogrend lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy gyorsan és hatékonyan lépjenek fel a puccsisták támogatóival szemben.
Ellenforradalom és formálódó iszlám állam TörökországbanNemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.