50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Eddig nyolc nő tett feljelentést szexuális zaklatás miatt, azonban a rendőrség szerint még többen jelentkezhetnek.
Az eset a felső-ausztriai Wels városában rendezett fesztiválon történt szombaton. A feljelentések szerint hajnali egy órakor a nagy tülekedésben férfiak magukhoz húzták és tapogatták az áldozatokat. Eddig nyolc nő tett feljelentést szexuális zaklatás miatt, azonban a rendőrség abból indul ki, hogy még többen jelentkezhetnek, mivel a tanuk vallomásukban hét elkövetőt említettek.
Egyelőre öt embert gyanúsítottak meg, közülük négyen 15 és 16 évesek, az ötödik 22 éves. Az egyik 15 éves feltételezett elkövetőt egy áldozat pontosan azonosítani tudta, a többiek esetében még tart a nyomozás. Az érintetteket kihallgatták, jelenleg szabad lábon vannak.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.