A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Alkalmatlanná vált posztjára az ENSZ emberi jogi főbiztosa a külgazdasági és külügyminiszter szerint. Zeid Raad al-Husszein korábban az általa populistának tartott politikusokat, köztük Orbán Viktort is bírálta.
Közleményben reagált Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosának szavaira, elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte, hogy Zeid Raad al-Husszein az Iszlám Állam ideológiájához hasonlítgat egy demokratikusan megválasztott európai politikust.
A magyar tárcavezető szerint az ENSZ-bürokrata ezzel a nyilatkozatával teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy bármilyen pozíciót is betöltsön a szervezetben, illetve eddigi tevékenységével, ilyen és ehhez hasonló nyilatkozataival "földig rombolta" az emberi jogi főbiztosi pozíció hitelét és tekintélyét.
Nem ez az első alkalom, hogy Szijjártó sértésnek veszi a főbiztos valamely kijelentését. Júliusban azon háborodott fel, hogy al-Husszein közölte: néhány közép- és kelet-európai országban, köztük Magyarországon aggasztó kísérletek láthatók a hatalom ellenőrzésére hivatott intézmények függetlenségének megtörésére, ami a demokratikus keretek szűküléséhez vezet a régióban.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.