szerző:
MTI

A berlini karácsonyi vásárban hajtott a tömegbe egy teherautó, 9 ember meghalt, 50 megsérült.

Lengyel állampolgár volt az a feltételezett sofőr, aki teherautójával belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba, és legalább kilenc embert megölt hétfő este – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség berlini hatósági forrásokra hivatkozva.

A Reuters által készített képen látszik, hogy a teherautónak lengyel rendszáma van. A BBC a lengyel médiára hivatkozva közölte, a teherautó egy Gdanskban bejegyezett céghez tartozik. A cég tulajdonosa a lengyel médiának azt mondta, az unokatestvére vezette a járművet Berlinbe. Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy a rokona hajtott volna a tömegbe, hiszen ő már 15 éve vezet, szerinte a kocsit ellopták. Azzal is érvelt, alkalmazottja 130 kiló, így biztos nem tudott volna elmenekülni. A vállalkozó, Ariel Zurawszki a fényképek alapján ismerte fel a teherautóját. A vállalkozó utoljára hétfőn délben beszélt a teherautósofőrrel, aki Olaszországból szállított árut Berlinbe. A német fővárosban kellett maradnia, mert a teherautó kirakodását kedd reggelre halasztották. Zurawszki azt mondta, hogy a német rendőrség már kapcsolatba lépett vele.

Később viszont a Die Welt azt írta, egyre több jel utal arra, hogy pakisztáni volt a sofőr. A rendőrség a hírt nem kommentálta.

Teherautó hajtott a tömegbe Berlinben, többen meghaltak

Hillary Clintonra a legújabb adatok szerint 65,5 millió amerikai szavazott, s ezzel a női elnökjelölt megelőzött minden korábbi fehér férfi indulót. Az egyetlen elnökjelölt, akire ennél is többen szavaztak, az Barack Obama volt, aki 2008-ban 69,3 millió szavazatot gyűjtött.

Egy nő a helyszínről a Twitterre azt írta, nincs út a közelben.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A 10. legnépszerűbb név lett a Mohamed az amerikai újszülötteknél

A 10. legnépszerűbb név lett a Mohamed az amerikai újszülötteknél

Gyászol a Jóbarátok

Gyászol a Jóbarátok

A mesés Esterházy-kincseket Ausztriában jobban megbecsülik, mint nálunk

A mesés Esterházy-kincseket Ausztriában jobban megbecsülik, mint nálunk

Komoly üzemanyagár-emelést és 120-as sebességlimitet lengettek be a németek

Komoly üzemanyagár-emelést és 120-as sebességlimitet lengettek be a németek

Kávéhiány fenyeget jövőre

Kávéhiány fenyeget jövőre

Elon Musk megnyerte a pedofilozós ügyét

Elon Musk megnyerte a pedofilozós ügyét