Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Eldőlt, ki az a három szakértő, akik közül kiválasztják az Egészségügyi Világszervezet vezetőjét. Szócska Miklós, az Orbán-kormány egészségügyért felelős exállamtitkára már abba a körbe sem jutott be, ahol meghallgatták a jelölteket.
Szócska Miklós a magyar kormány jelöltjeként indult az ENSZ egészségügyi szervezetének vezetői posztjáért.
A jelenlegi főtitkár, Margaret Chan, aki 2006 óta van hivatalban, megbízatása lejártával, 2017. június végével távozik a posztjáról. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagországai közül hat jelölt főtitkárt – Magyarországon kívül Etiópia, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia és Pakisztán.
A világszervezet igazgatótanácsa hétfőn úgy döntött, hogy a végső válogatáson csak öt jelöltet hallgat meg, és majd a szűkített listán maradó három pályázó közülük választja ki a májusban esedékes közgyűlés Margaret Chan utódját. A magyar exállamtitkár volt az, akit beszélgetés nélkül küldtek haza, majd a francia exminiszter Phillipe Douste-Blazy és olasz kollégája indulhatott a repülőtérre.
A főtitkári posztért három szakember maradt versenyben: egyedüli nőként a pakisztáni kardiológus és korábbi tudományügyi miniszter, Sania Nistár, az etiópiai egészségügyi és külügyminiszter, Tedros Adhanom Ghebreyesus, valamint az ENSZ-tisztviselőként dolgozó, brit orvos, David Nabarro.
Szócska Miklós jelölti programja, amelyet tavaly októberben a Semmelweis Szalonban szervezett interaktív beszélgetésen is bemutatott az orvosegyetem rendezvényén, arra koncentrált, hogyan lehet egészségesebbé tenni „globális szinten” az emberiséget. A most már exjelölt fontosnak tartotta a járványok elleni küzdelmet, s az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés elvének érvényesítését is. A Semmelweis Egyetem internetes hírportálja azt is kiemelte a Szalonban elhangzott előadásból, hogy Szócska már a jelölést is megtiszteltetésnek tartotta, s tisztában volt vele, hogy a világszervezet végső döntését „érzékeny diplomáciai és nemzetközi folyamatok” fogják befolyásolni.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.