Kizsuppolták az anarchistákat az orosz oligarcha londoni palotájából
A londoni bíróságot nem hatotta meg, hogy egy üresen álló épület elfoglalásával hajléktalan családok is menedékhez jutottak a téli hónapokban. A házfoglaló aktivistáknak szerdán menniük kellett a brit főváros egyik patinás palotájából. Köztük volt két magyar is.
Dercsényi Dávid
Január 27-én anarchisták, rendszerkritikusok, az Occupy London egykori aktivistái elfoglalták a patinás Belgravia palotát London diplomáciai negyedében. A cél az volt, hogy az üresen álló ingatlanba hajléktalanokat költöztessenek be, és erre azon nyomban sor is került. A 25 házfoglaló között volt két magyar is. Ők az akció alatt időről időre kis videókkal jelentkeztek be a helyszínről. Tőlük tudtuk meg, hogy a házfoglalás után alig egy nappal már orosz akcentussal beszélő szkinhedek próbálták meg a jogállami sztenderdek helyett igazán keleties megoldással rendezni a helyzetet. A bentiek azonban visszaverték a támadást. A környék diplomáciai jellege miatt a brit rendőrség is kiemelt erőkkel vonult a helyszínre, így az oroszok akcióját csak egy ablak bánta.
Thumb!_YouTube
A palotára a bentiek vigyáztak, nem vandalizmus volt a céljuk. Amíg az aktivisták és a hajléktalanok a palotában voltak, különböző programokat is szerveztek. Voltak koncertek, felvilágosító-agitáló beszélgetések, transzparenskészítő workshopok. Valójában pár napra az A.N.A. L. nagykövetsége jött létre, amely betűszó az Autonomous Nation of Anarchist Libertarians, vagyis az Anarchista Libertáriusok Autonóm Nemzete formációt takarja. A palotafoglalók között voltak olyanok is, akik annak idején Vona Gáborékra támadtak, amikor a Jobbik elnöke Londonban kampányolt. Hétfőn aztán lehúzták a gyorsan felépített követség rolóját: a bíróság ugyanis percek alatt meghozta a házfoglalók számára kedvezőtlen ítéletét, nem fogadta el az aktivisták ügyvédjének érvelését.
A kérdés már csak az volt, hogy a kiköltöztetést végző szakemberek mikor érkeznek, és a házfoglalók mennyire állnak ellen az intézkedésnek. Barikádot mindenesetre építettek a bentiek, és egyéb eszközök felhasználását is komolyan tervezték, hogy legalább sokan tudomást szerezzenek a kiürítésről. A szomszédos követségeket értesítették is az eseményről.
Szerda reggel megtörtént a kiürítés, a felvételek alapján némi lökdösődés és taszigálás történt, miközben vijjogtak a házfoglalók szirénái. Az anarchisták kiszorultak az utcára, ahol, bár előzetesen valami tüntetésfélére lehetett számítani, békésen ácsorogtak és a történteket beszélték át. A házfoglalás a nemzetközi média figyelmét is felkeltette, az amerikai Vice is megjelent a házban kameráival.
A magyar anarchisták többször is támogatásukról biztosították a budapesti Ligetvédőket, akiknek pesti sátorainál gyakrabban fel szoktak tűnni. Minden szervezés és szerencse kérdése – e kettővel igyekeznek kiváltani a pénz teljes hiányát. A Budapest és London közti utat stoppal teszik meg, ami átlag három nap, de volt már tizenkettő is az ebolapánik idején. És hogy mit esznek? "Rengeteg friss kaját dobnak ki" – mondta az egyikük, lakni pedig támogatóknál tudnak. De koncerteket is adnak az anarchisták, amelyeknek akkora a sikere, hogy a helyi boltosok etetik-itatják őket. "Goods helyett kinds", azaz áruk helyett szívességek.
Korábban is volt már ilyen házfoglaló akciójuk, 2013-ban újranyitották az észak-londoni Friern Bernet helyi könyvtárat, amit spórolási céllal zárt be egykoron az önkormányzat. A könyvtáros anarchisták 5 hónapig laktak az épületben, amelyet maguk szereltek fel több mint tízezer kötettel, hogy újra legyen mit olvasniuk az embereknek.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.