szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Minden mentő készültségben van az orosz fővárosban a hétfői pusztító vihar után.

Összesen tizenegyen haltak meg és több tucatnyian sérültek meg abban a viharban, ami Moszkvában és az elővárosaiban pusztított hétfőn – közölték az orosz főváros egészségügyi hatóságai.

A szél fákat döntött ki, valamint összeomlott egy buszmegálló, ezek okozták a tizenegy ember halálát. A sérültek között gyerekek is vannak.

A kidőlt fák, oszlopok és reklámszerkezetek sok helyen parkoló autókat rongáltak meg. Összesen 18 ezren maradtak áram nélkül. Az ítéletidő zavarokat okozott a vasúti közlekedésben, de az Interfax hírügynökség úgy értesült, hogy a repülőterek fennakadás nélkül fogadják és indítják a járatokat.

A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint a régióban legalább háromszáz fa pusztult el. Több épület, így a belügyminisztérium teteje megrongálódott és az Iszvesztija című lap szerint összedőlt egy toronydaru is. Szergej Szobjanyin polgármester közölte, hogy Moszkva összes mentőszolgálatát készültségbe helyezték, a kárelhárítás és a romeltakarítás elkezdődött.

A RIA Novosztyi azt jelentette, hogy kidőlt fenyők torlaszolták el Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Gorki-9 rezidenciájának parkolóját. Az épületben a kormányfővel tárgyaló spanyol üzletemberek és újságírók rekedtek benn.

A meteorológusok szerint a viharban a szokásos havi csapadékmennyiség harmada hullott le.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!