Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy titkosszolgálati információk alapján felépített robbantótesttel végzett tesztek után vezette be márciusban az Egyesült Államok a laptoptilalmat tíz, főként közel-keleti repülőtérről induló légijárat fedélzetén - közölte John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter.
Az USA itkosszolgálati információkat kapott egy olyan kifinomult, már létező eszközről, amely úgy néz ki, mint egy nagy személyes elektronikai eszköz, és amerikai repülőtereket, illetve amerikai légitársaságok által üzemeltetett járatokat vettek velük célba - közölte a miniszter.
John Kelly az ATW Online légiközlekedési szaklap keddi információi szerint erről a Colorado állambeli Aspenben beszélt egy biztonságpolitikai konferencián.
Az eszközt a megszerzett információk alapján az amerikai Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) együttműködésével megépítették, majd tesztelték is. Ennek során egy már nem használt repülőgép kabinjába helyezték el azt a földön, a kabint pedig légnyomás alá helyezték. A miniszter szerint a robbanótest teljesen elpusztította a repülőgépet.
Emellett a minisztérium olyan információkat kapott, amely szerint a közel-keleti repülőtereken lévő biztonsági rendszerek nem tudják ezt a fajta robbanó szerkezetet kimutatni.
Ezek után döntöttek úgy, hogy tíz, döntően közel-keleti repülőtérről induló járaton betiltják a mobiltelefonnál nagyobb elektronikai eszközöket a fedélzeten, júniusban pedig meghatározták, hogyan kell erősíteni az utasbiztonsági ellenőrzést a repülőtereken.
A laptoptilalmat azóta minden repülőtér esetében feloldották, az előírt szigorítások bevezetése pedig folyamatban van - írta az ATW Online.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.