„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A most 59 éves orvos pályafutása során több mint ezer beteget kezelt, és több százat közülük úgy operált meg, hogy erre nem is lett volna szükség. Mindezt azért tette, hogy felvegye a műtétek után járó társadalombiztosítási pénzt. Volt olyan nő, akinek eltávolította mindkét mellét, teljesen feleslegesen.
Szükségtelenül okozott fájdalmat rengeteg betegének egy mellműtétekre szakosodott nagy-britanniai sebész. Ian Paterson büntetését a Fellebbviteli Bíróság csütörtökön 15-ről 20 évre súlyosította. Az orvost májusban csukták le, héthetes tárgyalás után, a csütörtöki tárgyalásra videókapcsolaton keresztül jelentkezett be a börtönből.
Paterson a magánszektorban dolgozott, több ezer ember fordult meg a praxisában. Áldozatainak azt mondta, hogy rákosak, vagy túl nagy náluk a rák kockázata, miközben ez sok esetben nem volt igaz, vagy eltúlzott mértékű volt a kockázat megítélése. Több száz embert műtött meg teljesen feleslegesen.
Egy nőnek mindkét mellét eltávolította. Ő azt mondta újságíróknak, hogy a barbár és szükségtelen műtét miatt elvesztette a munkáját, az otthonát és tönkrement a házassága.
A sebészt májusban Notthinghamben ítélték el, akkor tizenhét ember szándékos megsebzése miatt. Később még három beteg felesleges operációját is rábizonyították, de a tönkretett páciensek száma ennél jóval nagyobb.
A Fellebbviteli Bíróságon az ügyet tárgyaló három bíró közül az egyik azt mondta a csütörtöki határozat indoklásakor, hogy az orvos betegei brutális kezelést kaptak, amely sebezhetővé, bizalmatlanná tette őket, többen pszichés problémákkal küszködnek azóta is.
A tárgyaláson Paterson képviselője is elismerte, hogy nagyon súlyos bűncselekményekről van szó. Elmondta azt is, hogy az orvost a többi rabtól elkülönítve tartják a börtönben.
Az öt évvel hosszabb börtönbüntetésről szóló határozatot elégedetten fogadták a horrorsebész áldozatai. Paterson magánbetegei közül több mint ötszázan kártérítést követelnek a borzalmak miatt, ügyüket októberben tárgyalja a brit legfelsőbb bíróság – derül ki a BBC összefoglalójából.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.