Az Iszlám Állam vállalta a brüsszeli késelést

A támadással a nyugati hadműveletekre válaszoltak.

  • unknown unknown
Az Iszlám Állam vállalta a brüsszeli késelést
Az Iszlám Állam "katonája" volt a pénteken végrehajtott brüsszeli késeléses támadás végrehajtója - közölte a dzsihadista terrorszervezet a szócsövének tekinthető Aamák hírügynökségen keresztül.

A merénylő egy 30 éves, szomáliai származású, 2015 óta belga állampolgár volt, aki péntek este Brüsszel központjában hátulról támadt három járőröző katonára egy késsel, miközben azt kiabálta, hogy "Allah Akbar!". A férfit a katonák meglőtték - a támadót két lövés érte -, kórházba szállítása után belehalt sebeibe. A hadsereg tagjai csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, a támadásban arcukon és kezükön sérültek meg. Senki másnak nem esett bántódása.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet azt állította, hogy a támadás válasz volt az Egyesült Államok vezette koalíciós erők Szíriában és Irakban ellene folyó műveleteire.

A belga főügyészség tájékoztatása szerint a Brüsszeltől mintegy 100 kilométerre északnyugatra található Bruges-ben bejelentett lakcímmel rendelkező elkövetőnél egy lőfegyverutánzatot találtak és két példányt a muszlim vallás szent könyvéből, a Koránból. Hangsúlyozta, a katonák helyesen jártak el, amikor a támadóra tüzet nyitottak.

Az esetet terrortámadásnak nyilvánították, és "terrorista gyilkosság kísérletének" gyanújával nyomozást indítottak. A hatóságok átkutatták az elkövető lakását, de további információval nem szolgáltak.

Belgiumban a 32 ember halálát okozó, 2016. március 22-én végrehajtott brüsszeli merényletek óta magas, hármas fokú terrorkészültség van érvényben, ami azt jelenti, hogy a terrortámadás elkövetésének veszélye fennáll, lehetséges és valószínűsíthető. Azóta katonákat és a korábbiaknál több rendőrt vezényeltek az utcára, a középületek és a nagyobb rendezvények védelmére.

Charles Michel belga kormányfő Twitter-üzenetében támogatásáról biztosította a katonákat. Hozzáfűzte: a belga biztonsági erők továbbra is készültségben lesznek, és figyelemmel kísérik a helyzetet.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.