Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Egyelőre annyit tudni, hogy "biztonsági okokból" történt az intézkedés.
Biztonsági okokból kiürítették a British Airways egyik járatát vasárnap reggel a Charles de Gaulle párizsi repülőtéren, a gépet átkutatták, de nem találtak rajta semmit, ami veszélyeztetné az utasokat - közölte a francia csendőrség szóvivője.
A "biztonsági riasztás" után rendőrök és tűzoltók siettek a reptérre, leszállították a gépen tartózkodókat, minden egyes utast és poggyászt alaposan átvizsgáltak, de nem találtak semmit. A hatóságok szerint vaklárma volt a riasztás.
A szóvivő - aki a szolgálati szabályzat miatt a nevét nem árulhatta el - semmit se mondott arról, hogy milyen jellegű figyelmeztetést kaptak a hatóságok.
A brit légitársaság BA 303-as járata a londoni Heathrow repülőtérre tartott volna, és felszállás előtt szállították le róla az utasokat. Egyikük szerint a pilóta először azt mondta az utasoknak, hogy műszaki problémák adódtak a géppel, egy órával később pedig arról tájékoztatták őket, hogy a gépet el kell vontatni a reptér másik részébe, mert közvetlen fenyegetés érte a járatot.
Az egyik utas, James Anderson is azt írta, a repülőtér, illetve a konkrét járat "közvetlen fenyegetést" kapott, amely után a gépet körbevették a rendőrautók és a tűzoltók, és leszállították az utasokat.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.