Talán ő az egyetlen bio-német

– mondja viccelődve Nico a Balpárt plakátja felé bökve. Nyolcvan éve még ezt úgy mondták volna Berlinben: árja.

Egy másik villanyoszlopon a két legnagyobb párt plakátjairól mosolyognak az egyéni képviselőjelöltek. Timur Husein a kereszténységre utalást nevében viselő CDU-tól, valamint Cansel Kiziltepe a szociáldemokratáktól (SPD). Távolabb pedig a kétfarkú kutyapárt német megfelelőjének (Die PARTEI) plakátjáról üvölt Serdar Somuncu. Felette fonetikus átírásban a felirat: káncsler (vagyis kancellár törökül).

Kreuzberg sokat változott az elmúlt két évtized alatt. Az egykori problémás töröknegyed a balliberális nagypolgárság kedvelt lakóhelye lett. Nico 1997 óta él itt, de lassan nem fogja tudni megfizetni az árakat, kétszer cserélődött már le szeme előtt a lakosság. A helyi hentesnél a fóliázott disznóhúson ott van az állat neve is, hogy a közeli őstermelő bizonyítsa a teljes ökológiai átláthatóságot. Az emberek kétezer eurós teherbicikliken hordják gyerekeiket, a sarkon pedig egy menő közösségi irodatér nyílt. Egy százéves, modernista templomot pedig most építenek át épp soklakásos bérházzá (kein Scheiss, mondaná a német, magyarán: nem mi találjuk ki).

AFP / NurPhoto / Emmanuele Cortini

A politikai szimpátia az egyetlen, ami változatlan. Itt nyert először egyéni képviselői helyet a Zöldek pártja, itt balosnak lenni kvázi követelmény.

A szomszédba beköltöztek a szíriai családok

Pedig a menekültválság megoldásából a kerületnek is ki kellett vennie a részét. Az U1 metróvonal melletti iskola tornaterme tavalyig átmeneti szállásként szolgált szíriai családoknak, most az udvaron játszanak a tinédzserek, köztük jelentős számban fejkendős lányok. Miután Merkel befogadó gesztusával egyszerre mintegy egymillió ember zúdult Németországra, Nicoék házában is bérelt az önkormányzat két szabadon álló lakást menekülteknek.

Nagy volt a jövés-menés, a kétszobás lakásokban közel tízen laktak, de nem volt velük semmilyen gond – meséli a rövid együttélésről. Az itt lakók vittek át használt ruhát, megunt játékot az ideiglenes szomszédoknak. De beszélgetni nem nagyon lehetett, ahhoz túl nagy a nyelvi akadály, meg aztán a menekültek is azt olvassák hazájuk sajtójában, milyen ellenségesek a németek, ezért itt is csak résnyire nyitották ki az ajtót, félve közeledtek.

Egy muzulmán támogató Angela Merkel egyik választási gyűlésén Berlinben

AFP / Oliver Berg

A német állam viszont ezen a területen is megmutatta hatékonyságát. Berlin katasztrofális menekülthivatalát átszervezték, a központi helyszínt több részre osztották, amivel megszűnt a tumultus, a sorállás, a köztéren megélt dráma. A nagy hullám nyomai lassan eltűnnek Kreuzbergben is, a tornaterem újra a sporté, a szomszédos evangélikus templom is csak egy rendezvényt hirdet arabul menekülteknek szeptemberre.

Azért az iskolai udvaron beszéljenek németül

Adakozik és petíciózik a magát gutmensch-nek tartó kreuzbergi polgár (a fogalmat magyarul leginkább jóléleknek fordíthatjuk), de azért keresi annak lehetőségét, hogy a gyereke olyan iskolába járjon, ahol az udvaron csak németül beszélnek – tapasztalja Barbara. Mindenki megszokta már az iszlám előírásoknak megfelelő élelmiszerboltokat, a fejkendők látványát, de az újabban épített, reprezentatív mecseteknél már többen megkérdezik, muszáj-e ennek itt tornyosulnia.

Nincsenek nagy törések, drámák Kreuzbergben. És épp ez veszélyes a német baloldal szempontjából a választásokra nézve. Az itt lakók ugyanis nem nagyon tudják, kire szavazzanak, mit tegyenek vasárnap. Merkel úgyis nyer, húzogatják a vállukat, Schulz mögött egy rakás szerencsétlenség a szocdem párt, a Zöldek belelustultak a nagypolgári habitusba, a balpártiak és a szabad demokraták meg ezen a környéken inkább csak kínosnak számítanak.

A végén meg úgyis marad a nagykoalíció

– mondják lemondóan az egyik legrégebbi foglalt ház udvarán kávézók. Grosse Koalition, avagy GroKo. Németül saját mozaikszót kapott a konzervatívok és szocdemek összefogása. Hosszú ó-val ejtve a krokodilra (röviden Kroko) emlékeztet a szó, és ezt találónak is tartják sokan. Aminek egy demokráciában rendkívülinek kéne lennie, az Németországban kezd általánossá válni a kisebb pártok együttműködési képtelensége miatt. Ez viszont az egész rendszert ássa alá, ahogy az Ausztriában látható (Bécsben a folyamatos nagykoalíció a szélsőjobbot felhozta 30 százalékig).

Kialakultak a politikai no-go zónák

A magát alternatívának hirdető populista AfD-nek természetesen érdeke, hogy maradjon a GroKo. Reményeik szerint harmadik legerősebb frakcióként akkor majd megnyílik az út a megkerülhetetlen támogatottság felé. A baloldalon közben sokan nyugtatják magukat, hogy a közvélemény-kutatók nem fognak tévedni: 10 százalék körül megrekednek a populisták. Elviselhető szinten marad – mondja egy NDK-ban felnőtt újságíró.

A CDU és az AfD plakátja váltja egymást egy hirdetőtáblán Berlinben

AFP / John Macdougall

Vajon tényleg beárazta előre Németország a szélsőjobb parlamentbe kerülését? A választások legfontosabb kérdése, hogy az AfD milyen pozíciót tud kiharcolni magának. Ez azon is múlik, hogy Kreuzbergben és más balos körzetekben, hagyományosan szociáldemokrata nagyvárosokban hányan veszik maguknak a fáradságot, hogy elmenjenek szavazni, mikor a számukra elfogadható pártok maximum arról álmodhatnak, hogy kisebbik koalíciós partnerként hatalmon tartsák Merkelt.

A helyzetet pedig bonyolítja, hogy a valódi polémiákat megakadályozza az erőszak határáig jutott ellenségeskedés. Az AfD-re szavaz majd a várakozások szerint minden tizedik német, de Kreuzbergben nincs plakátjuk. Letépnék azokat azonnal. Standdal sem települtek ki, mert felborítanák. A foglalt házban azt mondja valaki, hogy az elővárosi körgyűrűn belül mi vagyunk, azon túl, leginkább az egykori Kelet-Berlinben meg vannak ők.

Korábban nem tapasztalt gyűlölet és düh halmozódott fel a demokratikus Németországban. Furcsa módon épp azokban az években, amikor gazdaságilag nagyon jól megy az országnak. Hogy ez az ellenségeskedés kit hajt el a választófülkébe, eldönti majd azt is, mekkorát fordul vasárnap Németországgal a világ.