szerző:
MTI

Vádat emeltek Sayfullo Saipov ellen, aki kedden délután Manhattanben az Iszlám Állam nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el.

A hét éve az Egyesült Államokban élő, üzbég származású 29 éves férfi ellen nyolc ember meggyilkolása és egy külföldi terrorszervezetnek, az Iszlám Államnak nyújtott támogatás miatt emeltek vádat. Joon Kim manhattani főügyész szerint az első vádpont miatt maximálisan kiszabható büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés, míg a második vádpontért halálos ítélet is járhat.

A tíz oldalas vádirat tanúsága szerint Saipov jelezte, hogy nem kíván élni a hallgatás jogával, és a kórházban, ahol megműtötték – miután a merénylet elkövetésekor a rendőrök hasba lőtték – hosszas vallomást tett. Szerdán este pedig tolókocsiban részt vett a manhattani bíróságon tartott első meghallgatáson is. Elmondta, hogy azért választotta Halloween napját, mert azt remélte, a lehető legtöbb ember lesz az utcán. Két hónapig készült a merényletre, eredetileg azt tervezte, hogy a Brooklyn-hídon is és a 2001. szeptember 11-i terrortámadás emlékműve közelében kanyargó kerékpáros úton is belehajt a tömegbe.

Saipov azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete zászlaját.

A közösen vizsgálódó New York-i rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) eddigi információi szerint az üzbég férfit különösen az a videó ösztökélte a terrorakcióra, amelyben Abu Bakr al-Bagdádi, a terrorszervezet vezetője arra buzdította az Egyesült Államokban és másutt is élő muzulmánokat, hogy támogassák a terrorszervezet célkitűzéseit.

A vádiratban szerepel az is, hogy nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propaganda-anyagát – videókat, szórólapokat, fotókat – találták meg Saipov mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet is, amely azt mutatja, hogy az Iszlám Állam a foglyait lefejezi. John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője újságíróknak azt mondta: minden jel arra mutat, hogy Saipov pontosan követte azokat az útmutatásokat, amelyek az Iszlám Állam közösségi médiájának csatornáin láthatók, s amelyek azt magyarázzák el, hogyan kell terrortámadást végrehajtani.

Közben az FBI szerdán este bejelentette: körözést adott ki egy másik üzbég férfi, Mukhammadzoir Kadirov ellen. A 32 éves férfit "a támadásban érintett személyként" akarják kihallgatni. William Sweeney, az FBI New York-i irodájának helyettes vezetője azonban nem kívánt válaszolni az újságíróknak azokra a kérdéseire, hogy hol van Kadirov, hogyan került célkeresztbe és mi lehetett a szerepe a merényletben. "Megtaláltuk őt, többet nem mondhatok" – fogalmazott sajtótájékoztatóján Sweeney.

A CBS televízió szerdán este hírszerzési forrásokra hivatkozva azt közölte: az amerikai hatóságok előtt nem volt ismeretlen Saipov, mivel 2015-ben az FBI terror-elhárítási részlegénél egy nyomozás során felfigyeltek a kapcsolatrendszerére. A CBS forrása szerint Saipov kapcsolatban állt radikalizálódott iszlamistákkal, akiknek legalább az egyike üzbég.

New Yorkban erőteljesen megnövelték a rendőri jelenlétet, különösen a forgalmas közlekedési csomópontoknál. A vasárnapi maratoni futóversenyen pedig egyenruhás és civilbe öltözött rendfenntartók és terrorelhárítók is nagy számban lesznek jelen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

A New York-i gázoló a vízumlottó révén érkezett az USA-ba

A nyolc halálos áldozatot követelő keddi New York-i merénylet elkövetője kapcsolatban állt az Iszlám Állammal és az USA-ban radikalizálódott - erősítette meg az amerikai sajtóértesüléseket Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

A Coca-Cola Magyarország tovább karcsúsítja a palackjait

A Coca-Cola Magyarország tovább karcsúsítja a palackjait

Több postán is megszűnik az újságárusítás

Több postán is megszűnik az újságárusítás

Három autópályát is lezárnak egy 70 méteres vegyipari torony szállítása miatt

Három autópályát is lezárnak egy 70 méteres vegyipari torony szállítása miatt

Videó: Elképesztő manővert hajtott végre egy Boeing 727-es repülőgép, amikor nem tudott leszállni

Videó: Elképesztő manővert hajtott végre egy Boeing 727-es repülőgép, amikor nem tudott leszállni

Összejátszottak a közbeszerzésekben, 860 milliós bírságot kaptak

Összejátszottak a közbeszerzésekben, 860 milliós bírságot kaptak

Jóval kevesebb a hamis pénz az MNB szerint

Jóval kevesebb a hamis pénz az MNB szerint