Holland miniszterelnök: Mit keres még Orbán az Európai Néppártban?

Emmanuel Macront és Orbán Viktort is bírálta a liberális Mark Rutte egy fórumon. A francia államfőt azért, mert reformtervei szerinte nem konkrét célok elérést szolgálják: az integráció az integrációért nem old meg semmilyen problémát. A magyar miniszterelnököt és pártját pedig az Európai Néppártnak szánt „oldalvágásban” említette.

  • hvg.hu hvg.hu
Holland miniszterelnök: Mit keres még Orbán az Európai Néppártban?

A populista magyar miniszterelnök az Európai Unió csúcstalálkozói előtt az Európai Néppárt vezetőivel egyeztet, de miért van ez így? – fogalmazta meg a szónoki kérdést Mark Rutte holland miniszterelnök. A politikus a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) tanácskozásán szólalt föl, ahol a téma Európa jövője volt – írja a Politico.

A holland miniszterelnök félti a populizmustól Európa jövőjét Jellemző ebből a szempontból, hogy a tanácskozáson felszólalt Christian Lindner is, a német szabaddemokraták fiatal vezetője is, és cáfolta, hogy az FDP euroszkeptikus álláspontra helyezkedne. Az FDP volt az a párt, amely megfúrta a Jamaica-koalíciót Németországban. Lindner, akit a német Macronnak is neveznek, hangsúlyozta: nem euroszkeptikus, de ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam tegye rendbe a pénzügyeit, és csak utána szóljon bele az Európai Unió dolgaiba.

 Ez nem is nagyon leplezett bírálat volt Emmanuel Macron francia elnök reformterveivel szemben. A fiatal francia elnök szorosabb integrációt akar az eurózónában, közös költségvetéssel és közös pénzügyminiszterrel. Németországban csak félszívvel támogatják a reformot, mert nem akarják vállalni Franciaország és néhány más tagállam (Olaszország, Görögország stb.) hatalmas államadósságát és az ebből adódó problémákat.

Meglepő módon Mark Rutte holland miniszterelnök is bírálta Macron elképzeléseit, mint mondta, a szorosabb integráció önmagában nem megoldás a problémákra. Előbb tisztázni kell, hogy mit is akarunk megoldani, és csak azután lehet megtalálni a megfelelő választ – hangsúlyozta a holland kormányfő.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.