szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szuverén országok közös célokért való együttműködését hangsúlyozta a davosi Világgazdasági Fórumon mintegy 1500 fős közönség előtt mondott beszédében pénteken az amerikai elnök, kiemelve, hogy "Amerika az első, de nem az egyedüli". Nem bírta ki, hogy ne olvasson be a sajtónak, ki is fütyülték.

Donald Trump a kereskedelemről szólva kiemelte, az Egyesült Államok nem huny szemet többé a méltánytalan kereskedelmi gyakorlatok felett, és nem hagyhatja, hogy egyes országok mások kárára kizsákmányolják a rendszert.

Mint mondta, támogatja a nemzetközi kereskedelmi együttműködéseket, de álláspontja szerint az Egyesült Államoknak csak akkor szabad részt vennie ezekben, ha a korábbinál kedvezőbb feltételekkel teheti. Mint mondta, támogatja a szabad kereskedelmet, de csak akkor, ha az tisztességes és kölcsönös. Külön kitért a Csendes-óceáni Partnerségre (TPP), amelytől Washington az általa hátrányosnak ítélt körülmények miatt a múlt év elején visszalépett. Donald Trump azt mondta, kész külön-külön tárgyalni a megállapodásban részt vevő országokkal. Hasonlóan nyitottnak mutatkozott az egyeztetésekre a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménnyel (TTIP) kapcsolatban is.

AFP / Fabrice Coffrini

Többször is elmondta, hogy számára az amerikai emberek érdekeinek képviselete az első. "Az Egyesült Államok elnökeként mindig Amerika lesz számomra az első, mint ahogy a többi ország vezetőinek is a saját országukat kellene az első helyre sorolniuk." Az általa hangoztatott Amerika az első! jelszót azonban kiegészítette azzal, hogy "de nem az egyedüli".

Az amerikai versenyképességet kiemelve és gazdasági eredményeit sorolva elsősorban az adócsökkentést – benne a társasági adó mérséklését – taglalta. Ennek elfogadtatása volt szakértők szerint elnöksége első évének legnagyobb törvényhozási sikere. Donald Trump felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai gazdaság növekszik, a tőzsdék szárnyalnak, a munkanélküliség alacsony, sokat csökkent például az afroamerikaiak körében is.

Mindezek alapján beruházásra szólított fel Amerikában. Hangsúlyozta, hogy soha nem volt alkalmasabb az idő erre. Azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban tapasztalható gazdasági növekedés a világ többi részére is kedvező hatással van.

Méltatta az elnök a nemzetközi diplomáciában tett amerikai erőfeszítéseket is. Mint mondta, jelentős erőfeszítéseket tesznek az ENSZ-ben, gátat akarnak szabni az észak-koreai rezsim nukleáris fegyverkezésének, és továbbra is azon lesznek, partnereiket meggyőzve elejét vegyék annak, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Kitért az Iszlám Állam terrorista szervezet megsemmisítésében elért eredményekre, valamint arra, hogy minden erőfeszítésükkel azon lesznek: Afganisztán nehogy ismét a terroristák fellegvárává váljon. Mindezekhez hozzátéve azonban azt is mondta, hogy van még tennivalójuk. Nem szólt azonban olyan, az elnöksége első évében sokat vitatott ügyekről, mint a globális felmelegedés vagy a menekültügy.

Beszéde végén röviden kitért a sajtóra, amellyel meglehetősen feszült a viszonya, és amelyről most azt mondta: amióta elnök lett, ráébredt, hogy mennyire undok és hamis tud lenni a média. Szavait füttyszó kísérte.

Donald Trump csaknem húsz éve a hivatalban lévő első amerikai elnök, aki részt vett a davosi Világgazdasági Fórumon. Legutóbb, 2000-ben Bill Clinton látogatott el a nagyszabású svájci eseményre, amelyen az idén a vezető politikusok közül mások mellett Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő is részt vett.

A Reuters hírügynökség értesülései szerint az amerikai elnök csütörtök este nagyvállalatok, köztük a Nestlé, az SAP, a Siemens, a Deloitte és a Bayer vezetőivel vacsorázott együtt. A fórumon előtte kétoldalú megbeszéléseket folytatott, nemzetközi kérdésekről beszélt, a közel-keleti konfliktussal kapcsolatban például kilátásba helyezte, hogy felfüggesztik a palesztinoknak szánt segélyeket, ha nem hajlandók visszatérni a tárgyalásokhoz Izraellel, amelynek fővárosaként Trump decemberben elismerte Jeruzsálemet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!