Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy idegméreggel próbálták megölni Szergej Szkripalt és lányát az angliai Salisbury városában – közölte a brit rendőrség.
A britek szolgálatába szegődött, orosz származású Szkripal és lánya változatlanul válságos állapotban van, mindkettőjüket kórházban ápolják. Ugyancsak súlyos állapotban van egy rendőr, aki az elsők között érkezett a merénylet helyszínére. „Gyilkossági kísérletként kezeljük az esetet, s megerősítést nyert, hogy a két, rosszul lett ember volt a merénylet célpontja” – mondta Mark Rowley, a brit terrorelhárító szolgálat helyettes vezetője.
Közben a rendőrség azt is bejelentette, hogy a merénylet helyszínéhez közel lévő, s a hatóságok által lezárt étterem szomszédságában lévő egyik irodában rosszul lett egy férfi, akihez azonnal mentőt hívtak. A tünetek hasonlóak voltak, mint Szkripal esetében így a rendőrük is megjelentek a helyszínen. Bár Moszkvában tagadják, hogy az országnak köze lenne a merénylethez, a brit politikusok azt sugallják, Oroszország állhat az egykori kém elleni támadás mögött.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.