szerző:
MTI

Marine Le Pen idős apja, Jean-Marie Le Pen régóta húzódó ügyében a párizsi fellebbviteli bíróság hozott végleges döntést.

A francia semmítőszék megerősítette és ezzel véglegessé tette kedden Jean-Marie Le Pen 30 ezer eurós pénzbüntetését, amelyet azért róttak ki a radikális jobboldali Nemzeti Front alapítójára és tiszteletbeli elnökére, mert 2015 áprilisában megismételte egy korábbi kijelentését, miszerint a gázkamrák a második világháború egyik "részletkérdését" jelentik.

A legmagasabb jogi intézmény a döntéssel elutasította a szélsőjobboldali politikus fellebbezését a párizsi fellebbviteli bíróság 2017. március 1-jei döntése ellen.

Jean-Marie Le Pent már kétszer elítélték ezen kijelentése miatt, amely először 1987-ben hangzott el.

Az újabb bírósági ítéletet az idézte elő, hogy 2015. április 2-án egy újságíró megkérdezte az idős politikust, megbánta-e, hogy "részletkérdésnek" minősítette a gázkamrákat. "Egyáltalán nem. Az, amit mondtam, összhangban áll az elgondolásommal, miszerint a gázkamrák a háború történetének egy részletét jelentik, és nem a háború volt a gázkamrák egyik részlete" – válaszolta.

A Nemzeti Front alapítóját az 1990-es évek kezdete óta nyolc alkalommal ítélték el rasszista vagy holokauszttagadó kijelentései miatt.

Lánya, Marine Le Pen, aki 2011-ben vette át a párt irányítását, tartózkodik a hasonló nyilatkozatoktól, és tudatosan próbálja pártját szalonképesebbé tenni. Apját a gázkamrákról tett kijelentésének megismétlése miatt 2015-ben ki is zárta a Nemzeti Frontból.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hiába leszbikus a kormányfő, Szerbiában akadályozzák a melegek szülővé válását

Hiába leszbikus a kormányfő, Szerbiában akadályozzák a melegek szülővé válását

Kivéreztetik a hivatalos pálinkafőzdéket a feketézők

Kivéreztetik a hivatalos pálinkafőzdéket a feketézők

Már bérgyilkost is fogadott a férje megölésére, most boldogan élnek együtt

Már bérgyilkost is fogadott a férje megölésére, most boldogan élnek együtt

Katarban már olyan forróság van, hogy az utcákat is légkondizzák

Katarban már olyan forróság van, hogy az utcákat is légkondizzák

Rendkívül olcsón mehetnek a gyerekek a budapesti állatkertbe

Rendkívül olcsón mehetnek a gyerekek a budapesti állatkertbe

Megtámadták a választási eredményt az I. és a VIII. kerületben is

Megtámadták a választási eredményt az I. és a VIII. kerületben is