„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kilenc órát töltött a vadonban, mire a rátalálták a hatóságok.
Kilenc órát töltött egy gally- és törmelékkupac alá temetve az erdőben egy öt hónapos csecsemő az amerikai Montana állam nyugati részén. Megtalálása után a hatóságok a babát kórházba vitték, ahol megállapították, hogy csak kisebb sérüléseket szenvedett – írja az MTI.
A kisfiú jó állapotban van annak ellenére, hogy csak egy nedves és koszos rugdalózó volt rajta a hidegben – közölték a hatóságok.
A Missoula megyei seriff hivatalát vasárnap este nyolc óra körül értesítették, hogy egy férfi fenyegeti az embereket a Lolo természetvédelmi területen. Elfogták a férfit, aki arról beszélt, hogy valahol az erdőben el van ásva egy kisbaba. A seriff hivatala kutatócsapatot szervezett, hat órán keresztül vizsgálták át a területet, végül hajnali fél háromkor hallották meg a baba sírását.
A kisfiút hason fekve találták meg a gally- és szeméttörmelék alatt, csak egy nedves és szennyezett rugdalózó volt rajta a 8 Celsius-fokos hidegben. "Néhány karcolást és horzsolást szenvedett, de összességében jól van" – mondta Brenda Bassett, a seriff szóvivője.
A csecsemő az állami gyermek- és családvédelmi szolgálathoz került.
A letartóztatott férfi, a 32 éves Francis Crowley 50 ezer dolláros (14 millió forintos) óvadék ellenében kerülhet csak szabadlábra. Jelenleg veszélyeztetéssel vádolják, de a seriff közlése szerint további vádakat is emelni fognak ellene.
A férfi Oregon államból származik, ahol szökevényként tartották számon. Júniusban emiatt elfogták Missoulában, ám végül szabadon engedték. Egyelőre nem tisztázott, milyen kapcsolatban áll a férfi a csecsemővel.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.