Esz-Szuveida lakosságát főként drúzok alkotják, s a térség a 2011 óta tartó polgárháború idején a kormányhadsereg kezén volt. A mostani IS-támadás azt bizonyítja, hogy az iszlamista terrorszervezet annak ellenére is képes összehangolt támadásokra, hogy az utóbbi években jelentős területeket vesztett.
Az IS szerdán több falu ellen indított meglepetésszerű támadást, s az áldozatok számát az is növelte, hogy miközben a fegyveresek ostromolták a településeket, öngyilkos merénylők is beszivárogtak a falvakba, ahol felrobbantották a testükre erősített pokolgépeket. A helyi adatok szerint a 246 halálos áldozat közül 135 polgári személy. A többiek vagy a kormányhadsereg katonái, vagy olyan helyiek, akik fegyvert fogtak, hogy védekezzenek az IS ellen. „A halottak száma tovább nő, sok sebesült hal meg a kórházakban, s az eltűnt személyként nyilvántartottakról is előbb-utóbb kiderült, hogy elestek a küzdelemben” – mondta az egyik emberi jogi szervezet képviselője.
Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint az összecsapásokban 56 IS-harcos vesztette életét. A kormányerők szerda estére foglalták vissza a falvakat, azóta ismét viszonylagos nyugalom uralkodik a térségben. A drúzok Szíria lakosságának mintegy három százalékát alkotják, s a szunnita IS szerint a drúzok eretneknek számítanak.