Bármennyire is érthető a nacionalizmus és a sport kapcsolata, az már sokakat bántott, hogy az argentinok elleni győzelem után a válogatott több játékosa egy olyan dalt énekelgetett az öltözőben, amely a „Készen a hazáért jelmondattal kezdődik”, s ezt még Ante Pavelic, a második világháború idején létezett félfasiszta horvát állam vezetője találta ki.
Ez körülbelül olyan, mintha a németek a Sieg Heil, a magyarok pedig a Kitartás! jelszót ismételgetnék az öltőzőben. A horvátul „Za dom spremni” jelmondatot korábban a válogatott egyik ásza Josip Simunic is bevetette, ő a horvát közönséget akarta tűzbe hozni. Sikerült is: ő azt mondta „Za dom” a közönség pedig visszakiáltotta: „Spremni”. A mutatvány hosszú FIFA-eltiltást eredményezett, s Simunic ezzel kiírta magát a 2014-es vébén részt vett horvát csapatból is.
A horvát szurkolók és a szélsőjobb kapcsolatáról, valamint a szerbek és albánok hasonló ügyeiről a friss HVG-ben olvashat.
