Balogh Csaba
Balogh Csaba

Donald Trump amerikai elnökkel "együttműködve és az ő érdekében" cselekedett Michael Cohen, amikor a "a választás befolyásolása" érdekében többször is megsértette az amerikai törvényeket. Erről maga az ügyvéd vallott kedden.

Magyar idő szerint kedden este derült ki, hogy Michael Cohen vádalkut kötött a szövetségi nyomozó ügyészséggel. Néhány órával később, éjfél előtt nem sokkal azonban arra is fény derült, hogy Donald Trump egykori ügyvédje bűnösnek vallotta magát, összesen nyolc vádpontban – írja a The New York Times. Banki és adócsalás mellett ezek között szerepel a kampányfinanszírozási szabályok megsértése is.

Politikailag ez utóbbi a legérzékenyebb terület. Az ügyvéd ugyanis azt ismerte el, hogy két olyan nőnek is fizetett a 2016-os amerikai elnökválasztás napja előtt, akiknek korábban állítólagos viszonyuk volt a végül megválasztott Donald Trumppal. Az egyikőjük Stormy Daniels, az a nő, akinek hosszú évekkel ezelőtt állítólag egyéjszakás kalandja volt az akkor még csak üzletember Trumppal, és a 2016-os elnökválasztási kampány idején Cohen 130 ezer dollárt adott át neki a hallgatásáért cserében.

Egy hasonló ügyre még júliusban derült fény, Cohen ugyanis korábban rögzítette azt a telefonbeszélgetést, amelyben Trump egy Karen McDougal nevű volt Playboy-modellnek fizetendő összegről egyeztetett vele. (Ezt a beszélgetést végül a CNN meg is szerezte.) Az a kifizetés – jelenlegi ismereteink szerint – végül nem történt meg.

Michael Cohen távozik a keddi meghallgatásáról. (Nem csak) magára vallott
©

Amikor a bíró arról kérdezte Cohent, hogy bűnös-e az általa felhozott vádakban, az ügyvéd úgy felelt: "igen, uram". A The Washington Post szerint a manhattani bíróságon tett vallomásában az elnök volt ügyvédje úgy fogalmazott: a megtörtént kifizetések elsődleges célja a választási eredmény befolyásolása volt.

Az amerikai napilap azt írja: a vádalku szerint Cohen segíteni fogja az amerikai elnökválasztás befolyásolási kísérleteinek felderítésével megbízott Robert Mueller különleges ügyész által irányított nyomozást, cserébe Mueller rövidebb börtönbüntetést kér majd ügyében. Cohen így 4-5 évre kerülhet rácsok mögé. A hosszú időn át az amerikai elnök "megoldóembereként" számon tartott Cohen állítólag azután tört meg, miután az ügyészek világossá tették számára: a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján reális esély van rá, hogy évtizedesnél is hosszabb börtönbüntetést kapjon.

Trump bizalmi körének egy másik fontos embere már börtönben van. A kampánymenedzseri posztot betöltő Paul Manafort elzárását azért rendelték el, mert kiderült, hogy megpróbálta befolyásolni az ellene folyó eljárás tanúit. Manafort ellen szintén Robert Mueller különleges ügyész folytat vizsgálatot a 2016-os amerikai elnökválasztás idején Trump kampányának munkatársai és orosz tisztségviselők között történt állítólagos összejátszás ügyében. Manafort ellen egyebek közt összeesküvés, pénzmosás és adócsalás miatt emeltek vádat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Világ

A volt CIA-főnökök kiálltak a biztonsági igazolásától megfosztott Brennan mellett

A CIA és a többi amerikai titkosszolgálati szervezet korábbi vezetői közölték, akkor is meg fogják mondani a véleményüket Donald Trumpról, ha az amerikai elnök tőlük is elveszi a kémközpontba szóló belépőjüket és hozzáférésüket a bizalmas információkhoz, ahogyan ezt tette John Brennannal is. Közben kiderült, több olyan ember belépője is veszélybe került, akik ugyancsak gyakran bírálják az elnököt.