Néhány nappal ezelőtt tűz ütött ki egy washingtoni idősek otthonában. Az épületet teljesen kiürítették, összesen 160 embert kellett kimenekíteni a lángok és a füst miatt. Az igazgató akkor azt nyilatkozta, hogy senkinek nem esett baja, mindenkit megtaláltak.
Akkor legalábbis így hitték – most azonban kiderült, hogy valakiről megfeledkeztek. A CNN beszámolója szerint a ház gondnoka öt nap elteltével szakembereket küldött az épület állapotának felmérésére, akik egy idős férfit találtak az egyik szobában. A szakemberek úgy vélték, a férfi azért nem tudott kijutni az épületből, mert a hő miatt sok ajtó – így az ő szobájának ajtaja is – beragadt. A híradások szerint az épületben füst gomolygott, a tetőszerkezet pedig nagy lánggal égett, így szinte a csodával határos, hogy a férfinek nem lett baja.
A 74 éves férfit kórházba szállították, a megpróbáltatások ellenére úgy tűnik, nem érte súlyos egészségkárosodás. A férfit kiszabadító mentőcsoport egyik tagja azt mesélte, hogy a férfi nem volt olyan rossz állapotban, sőt, még viccelődött is velük: amikor elmondták neki, hogy hamarosan kiviszik az épületből, a férfi azt mondta, hogy köszöni, de nem megy sehová a lakásából.