Theresa May helyretette külügyminiszterét, aki a Szovjetunióhoz hasonlította az EU-t

Manfred Weber néppárti frakcióvezető is odaszúrt egyet Jeremy Huntnak, a külügyminiszter így kénytelen volt visszakozni, de azért nem hagyta teljesen annyiban a dolgot.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Theresa May helyretette külügyminiszterét, aki a Szovjetunióhoz hasonlította az EU-t

Megpróbált rendet tenni külügyminisztere, Jeremy Hunt után Theresa May: a brit miniszterelnök a BBC-nek adott interjújában azt mondta, az Európai Uniót össze sem lehet hasonlítani az Európai Unióval – utalva ezzel Hunt hétfői kijelentésére. A külügyminiszter a kormányzó Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusán szólalt fel, és arról beszélt, hogy szerinte

az Európai Unió vezetői a Nagy-Britanniával szembeni bánásmódjuk alapján úgy gondolhatják, hogy a klub egyben tartásának módja a távozni kívánó országok megbüntetése. Európában viszont legutóbb a Szovjetunió volt az, amely nem engedte, hogy bárki távozzon érdekköréből.

Azt is hozzátette, hogy hiába „alakítják börtönné” a brüsszeli vezetők az Uniót, a britek csak annál inkább távozni, sőt, menekülni akarnak majd. Huntot megnyilvánulása miatt többen is bírálták, még a kormányzó párton belül is.

A brit miniszterelnök most alig burkoltan visszautasította Hunt kijelentését. May azt mondta,

az Európai Unió tárgyalóasztalánál olyan országok képviselői is ülnek, amelyek egykor a szovjet érdekszférához tartoztak, ma már viszont demokratikus országok. A két szerveződés pedig távolról sem ugyanaz.

A miniszterelnök ugyanakkor kitart amellett, hogy az Európai Unió nem részletezte pontosan a Brexit feltételrendszeréről összeállított brit kormányzati javaslattal kapcsolatos kifogásait, így az EU a felelős a tárgyalások megrekedéséért.

A külügyminiszter kijelentésére kedden Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője is reagált a Twitteren. Weber szerint Hunt akkor járna a legjobban, ha bocsánatot kérne az érintettektől.

Közben Hunt egy interjúban kijelentette: nem gondolja azt, hogy az Európai Unió és a Szovjetunió hasonlítanának egymásra. Azt azonban hozzátette, hogy szerinte az Uniónak nagyon kell ügyelnie arra, hogy az európai eszmékhez hű módon járjon el a Brexitről szóló tárgyalásokon. Hunt nem hiszi, hogy eddig ez így történt volna.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.