A NATO európai tagjai úgy próbálnak ellenállni Donald Trumpnak, hogy ne haragítsák magukra az amerikai elnököt, aki kilépéssel fenyegetőzik, amire nincs esély, de veszélyesen meggyöngítheti a szövetséget.
A valóban békeelnöknek tartott Jimmy Carter nevéhez fűződik az a doktrína, amely megalapozza Donald Trump beavatkozását a Közel-Keleten. A kiváltó ok az iráni iszlamista forradalom, a második olajárrobbanás és Afganisztán szovjet megszállása volt.
1956. február 25-én hangzott el a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának utolsó utáni napján a párt első emberének, Nyikita Szergejevics Hruscsovnak a párttaggyűlések ezrein kitárgyalt „titkos” beszéde. Ezzel zárták le a legmagasabb pártvezetőkig bezárólag mindenkit fenyegető, vérengző tömegterror időszakát a szovjet blokk történetében.
Mihail Gorbacsov, bárhogy állítják, nem kért és nem kapott ígéretet arra, hogy a NATO nem terjeszkedik Keletre – erősítette meg a HVG-nek Pavel Palazscsenko, a szovjet vezető egykori angol nyelvű főtolmácsa. Arról is beszélt, milyen ember volt a politikus, s szerinte milyen hibákat követett el.
Újabb AI-őrület terjed a közösségi médiában, de most nem politikusok vannak a főszerepben.
Semmi esély arra, hogy belátható időn belül tartós békével rendeződne az orosz–ukrán háború, ezért sorsdöntő lehet, hogy a szemben álló felek milyen tanulságokat vontak le a teljes körű háború több mint három évéből. Moszkva, ha némi késéssel is, de már gyorsan tanul.
Az orosz külügyminiszter felsőjét egy fekete pufimellény takarta, de a CCCP betűk egy része így is kivehető.
Az orosz elnök nem idióta, tudja, hogy nem képes helyreállítani az Orosz Birodalmat vagy a Szovjetuniót. Ő az állam nagyságát akarja visszahozni, de az oroszok emiatt nagyon sokat veszítenek – mondta a HVG-nek Benjamin Nathans történész, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, aki a szovjet másként gondolkodókról írt könyvéért Pulitzer-díjat kapott.
Richard Grenellnek azt ajánlották, hogy tanulmányozza egy kicsit a történelmet, de egy republikánus képviselő egyszerűen leseggfejezte.
Halálának körülményeit a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztálya is vizsgálja, de a hatóságok szerint nincsenek gyanús körülmények. A 86 éves korában meghalt Oleg Gorgyijevszkij rendőri védelem alatt élt.
A Demokrata főszerkesztője egy kellemetlenül ismerős térképbe ágyazva próbálta előadni a geopolitikai fejtegetéseit.
Történelmi felvilágosítást adott az amerikai elnöknek a Daily Telegraph szakújságírója, és Európát is kioktatta arról, hogyan lehetne gyorsan lezárni háborút.
Ahogy a második világháború után az Egyesült Államok szerepet vállalt az új világrend kialakításában a Szovjetunió ellenében és Európa védelmében, most is ezt teszi, csak éppen fordított előjellel.
Nyolcvan éve, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitzi lágerkomplexum területét. Hogyan teltek a táborok utolsó hónapjai, miként próbálták eltüntetni a holokauszt bizonyítékait a nácik, és mihez kezdett a szovjet propaganda a felszabadított táborokkal?
Sorozatunkban történészek és a posztszovjet térség szakértőinek segítségével mutatjuk be a keleti blokkban végbement rendszerváltások, rendszerváltozások, rendszerváltoztatások történetét.
Sem a deportálások, sem az oroszosítási kísérletek nem tudták kiirtani a balti népekből a függetlenségi vágyat, így amikor a ’80-as évek második felében megingott a szovjet kolosszus, a litvánok, a lettek és az észtek az elsők között cselekedtek.
A totális szovjetorosz elnyomás sikerrel járt a nemzeti kultúra felszámolására indított hadjáratával, a gazdasági mutatók jók voltak, így az általános életszínvonal is szovjet viszonylatban magasnak volt tekinthető és ebből kifolyólag egészen a ’80-as évek második feléig Belarusz lakosságának nagy része semmiféle komoly változásra nem vágyott. Aztán jött Csernobil és utána egymást követően potyogtak ki a szó szoros értelmében vett csontvázak a szovjet múlt rég eltemetett szekrényéből. Ám még ezek sem ingatták meg a tagköztársaság népének bizalmát a szovjet keretrendszerben, és ha nem omlik össze a Szovjetunió, Belarusz talán még ma is önként és dalolva lenne a része. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel, a posztszovjet térség szakértőjével beszélgettünk.
Romantikus elvárásaikban többnyire súlyosan csalódtak azok a baloldali meggyőződésű magyar emigránsok, akik a két világháború között a Szovjetunióban telepedtek le. A felemelkedés kevesek kiváltsága volt, a többség mélyen hallgatott rossz tapasztalatairól.
80 éve még nem létezett olyan, hogy moldáv nép, ez egy szovjet konstrukció volt, ami arra szolgált, hogy a régi orosz területi igényeknek megfelelően a második világháború után a Szovjetunióhoz csatolt Besszarábiát kulturálisan is le lehessen választani Romániáról. Persze a helyzet még ennél is bonyolultabb, mivel szép számmal élnek a területen olyanok, akik se nem románok, se nem oroszok, viszont Moszkvától várnak védelmet a románosítási törekvésekkel szemben. Egyebek között ez volt az oka annak, hogy alig néhány évvel a Szovjetuniótól történt elszakadás után, immáron demokratikus választásokon, éppen azt a kommunista garnitúrát szavazta vissza a nép a hatalomba, amelyet annak idején elkergetett. Ez az ellentmondás a néhány hete tartott, EU-s integrációról szóló népszavazás eredményein is meglátszott – minimális többséggel győzött az EU-párti álláspont.
