szerző:
hvg.hu/MTI

Az ismeretlenek által elhelyezett szórólapokon azt írják, minden Amerika-ellenes, fehérellenes esemény hátterében zsidók állnak. A lapokon Soros György, és több amerikai politikus arcképe is szerepel, Dávid-csillaggal a homlokukon.

Olyan röplapok jelentek meg négy amerikai egyetemen, amelyek zsidókat tesznek felelőssé a Brett Kavanaugh főbíró elleni támadásokért - írja a Jewish Telegraphic Agency. A röplapok a Kalifornia Egyetem Berkeley és Davis kampuszain, valamint a New York államban lévő Vassar és Marist egyetemeken jelentek meg.

A röplapokon az olvasható, hogy "Minden egyes alkalommal, amikor Amerika-ellenes, fehérellenes, szabadságellenes esemény történik, zsidók vannak a háttérben".

A lapokon Brett Kavanaugh, a legfelsőbb bíróság múlt szombaton megszavazott és már fel is esketett új főbírájának az arcképe látható, körülötte a szövetségi szenátus egyes zsidó tagjainak beazonosítható karikatúrái, a politikusok homlokára rajzolt Dávid-csillagokkal, valamint Soros György arcképe.

Kavanaugh-t szexuális erőszakkal vádolják, az őt jelölő Trump elnök pedig azt mondta, Soros György pénzelte a Kavanaugh elleni tiltakozások szervezőit.

A főbírót egy 36 évvel ezelőtt elkövetett szexuális zaklatással megvádoló Christine Basey Ford is szerepel a karikatúrán, az ő arcára "a jó gój" feliratot írták. 

A Kalifornia Egyetem Davis kampuszának kancellárja, Gary May az egyetem internetes oldalán azt írja, a röplapok üzenete elítélendő és nem képviseli közösségünket, azokat eltávolították, és az egyetem vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy ki helyezte el ezeket.

A CBS Sacramento azt írja, a rendőrség is vizsgálódni kezdett az egyetmeken, hogy megtalálják a felelősöket.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már 10-20 százalékra teszik a magyar kilépést az EU-ból

Már 10-20 százalékra teszik a magyar kilépést az EU-ból

A nap 24 órájában figyelik a győri késelő fiút a cellájában

A nap 24 órájában figyelik a győri késelő fiút a cellájában

Két helyszínes siker

Két helyszínes siker

Még mindig sok a tévhit az e-autózás körül – videó

Még mindig sok a tévhit az e-autózás körül – videó

Itt a Pirelli okosgumija, ami az internetre csatlakozik

Itt a Pirelli okosgumija, ami az internetre csatlakozik

Karácsonyi kisfilmekkel bombázza a magyarokat a kormány

Karácsonyi kisfilmekkel bombázza a magyarokat a kormány