szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az áldozatok közül hatan kiskorúak voltak.

Húszra nőtt a kercsi iskolai ámokfutás halálos áldozatainak száma – közölte az MTI szerint Gyiljaver Melzagijev, a város polgármester-helyettese csütörtök hajnalban a TASZSZ hírügynökséggel.

Mint mondta, a magtámadott műszaki szakiskola átkutatása során újabb holttestre bukkantak. Vlagyiszlav Roszljakov, az iskola 18 éves, negyedikes, vegyész szakos tanulója 19 embert – 14 diákot és öt felnőttet – agyonlőtt, majd magával is végzett a tanintézményben. Az áldozatok közül hatan kiskorúak voltak. A hozzátartozók csütörtök reggelre valamennyi halottat azonosítottak.

A támadó felrobbantott egy fémdarabokkal megtöltött, házilagos készítésű robbanószerkezetet, majd egy karabéllyal lövöldözni kezdett. A több mint félszáz sebesült közül tízet intenzív osztályon ápolnak. Őket Moszkvába szállítják át további ellátásra.

Roszljakovnál a híradások szerint nagy mennyiségű lőszert, valamint egy további robbanó- és több gyújtószerkezetet találtak. A támadó a nyomozás megszellőztetett eddigi eredményei szerint egy lövészklub tagja volt, vallási szektához, szélsőséges csoporthoz nem tartozott. A Kommerszant című lap értesülése szerint viszont továbbra is vizsgálják, hogy nem állt-e kapcsolatban ukrán szélsőségesekkel.

A lőfegyverhez – egy Bekasz típusú, csőtáras vadászpuskához – amelyet a támadás előtt mintegy egy hónappal szerzett be, törvényesen jutott hozzá.

A történteket a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz hatóság, a Nyomozó Bizottság (SZK) szerdán előbb terrortámadásnak, majd közveszélyes módszerrel elkövetett, többszörös emberölésnek minősítette.

Az Interfax hírügynökség egy névtelenül nyilatkozó, jól értesült forrásra hivatkozva azt írta, hogy az ámokfutásnak a nyomozás nem végleges verziója szerint személyes indítéka lehetett, a diák konfliktusban állhatott tanáraival. Az indítékkal kapcsolatban hivatalos nyilatkozat nem hangzott el.

Roszljakovot, aki elvált szülők gyermeke volt, az iskolában hallgatag diákként ismerték, s bár nem mutatott fel kiváló tanulmányi eredményt, jó véleménnyel voltak róla. A Kommerszant úgy tudja, hogy volt már dolga a rendőrséggel egy olyan esetben, amikor a barátaival alkoholt fogyasztott.

A történtek miatt a Krímben hámnapos gyászt rendeltek el, és előzetes bejelentés szerint csütörtöktől minden iskola és óvoda mellé fegyveres őrt állítanak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!