szerző:
hvg.hu/MTI

Egyháza azt állította róla, hogy AIDS-es és rákos betegeket gyógyít.

Tizenöt év börtönt kapott az a koreai lelkész, aki nyolc követőjét erőszakolta meg több mint negyven alkalommal. A bíróság szerint Li Dzse Rok, a Manmim Központi Egyház vezetője tekintélyével visszaélve követte el az erőszakot, kihasználta, hogy követői megbíztak benne.

A Manmim Központi Egyháznak Dél-Koreában csaknem 130 ezer követője van, és saját állítása szerint 10 ezer helyen van jelen a világon. A Koreai Keresztény Tanács egyházi szervezet viszont 1999-ben eretnekségre hivatkozva kizárta sorai közül.

Az egyház többek között azt állítja, Li imádsága AIDS-es és rákos betegeket is meggyógyított, úgy, hogy még a kezét sem tette a betegekre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A világ legnagyobb hatalmú szervezete, de miért a legkorruptabb?

A világ legnagyobb hatalmú szervezete, de miért a legkorruptabb?

A Google csinált egy programot, amivel jelentheti a gyanús weboldalakat

A Google csinált egy programot, amivel jelentheti a gyanús weboldalakat

Látta már? Új gomb kerülhet a számítógépek billentyűzetére

Látta már? Új gomb kerülhet a számítógépek billentyűzetére

Átalakításra készülnek a Mészáros-cégbirodalomban

Átalakításra készülnek a Mészáros-cégbirodalomban

Nem hagyják annyiban a Momentum képviselői, hogy a Wizz Air Brüsszelben felejtette az utasokat

Nem hagyják annyiban a Momentum képviselői, hogy a Wizz Air Brüsszelben felejtette az utasokat

Ambrus Attila: Azoknak, akikre ráfogtam a fegyvert, életük végéig rossz emléke lesz rólam

Ambrus Attila: Azoknak, akikre ráfogtam a fegyvert, életük végéig rossz emléke lesz rólam