Az első körben nem lett meg Merkel utóda

Nem hozott döntést az elnökválasztás első fordulója pénteken Hamburgban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán, mert egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét.

  • MTI MTI
Az első körben nem lett meg Merkel utóda

A titkos szavazáson az 1001 küldött közül 999-en vettek részt, valamennyien érvényesen voksoltak.

Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár 450 szavazatot kapott.

Friedrich Merz volt parlamenti (Bundestag) frakcióvezetőre 392 küldött szavazott.

Jens Spahn egészségügyi miniszter 157 szavazatot szerzett.

Bosszút áll Merkelen a régi férfiklub, vagy még egyszer fölébük kerekedik?

A legnagyobb német kormánypárt pénteken új elnököt választ hamburgi kongresszusán, és ennek kimenetele érinteni fog minket is Magyarországon. Hogyan jutottunk idáig, kik a jelöltek, és mit jelent az egyik vagy másik győzelme? Achtung, gyorstalpaló indul!

A párt alapszabálya szerint második fordulót tartanak, amelyben az első két helyezett, vagyis Annegret Kramp-Karrenbauer és Friedrich Merz között lehet választani. A szavazást rögtön az első forduló eredményének kihirdetése után megkezdték.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.