Aligha gondolja véglegesnek a hatalom feladását Miro Cerar ügyvezető szlovén kormányfő. Az 54 éves politikus az után jelentette be távozását, hogy a legfelső bíróság érvénytelenítette azt a kis részvétel miatt amúgy is érvénytelen népszavazást, amely jóváhagyta volna a kedvenc projektjét, a koperi kikötő és Olaszország közötti vasútvonal megépítését, amibe a magyar kormány is szeretett volna beszállni. Azóta a népszavazást újra kiírták május 13-ára, az előrehozott parlamenti választást pedig június 3-ára. Cerar azért sem adja fel végleg a harcot, mert családjában nem szokás megfutamodni a kemény feladatok elől. A Ljubljanában született kormányfő apja, Miroslav Cerar az egyik leghíresebb szlovén tornász volt: lólengésben olimpiai, valamint Európa- és világbajnoki aranyérmeket is szerzett. A mama, Zdenka Cerar – aki fiatalkorában ugyancsak tornászként kezdte – Szlovéniában az első nő volt a főügyészi, majd az igazságügy-miniszteri poszton.
Volt viszont egy alkalom, amikor nem a kemény munka, hanem a szerencse kellett a folytatáshoz: 1981-ben nem sokon múlott, hogy meghalt az egész Cerar család. A szülők, valamint Miro és a húga, Vesna Korzikára készültek, ám végül otthon maradtak, mert Vesna rosszul érezte magát. A gép, amely a szigetre vitte volna őket, az ajacciói repülőtér közelében hegynek ütközött, s a rajta tartózkodó 180 ember szörnyethalt. Vesna egyébként később egy olyan férfihoz ment feleségül, akinek a szülei a lezuhant gépen ültek.
A síelést és a zenét is szerető, tangóharmonikán és gitáron is jól játszó Miro Cerar a sportpályafutásuk végeztével jogi pályára lépő szülei példáját követte. A Ljubljanai Egyetemen szerzett jogi diplomát 1987-ben, s olyan tehetségesnek bizonyult, hogy 1990-ben már bevették abba a csapatba, amely kidolgozta a Jugoszláviából egy évre rá kivált tagköztársaság alkotmányát. Az alkotmányírás után Cerar egyetemi tanárként, illetve a parlament alkotmányügyi tanácsadójaként dolgozott, s részt vett számos törvény megszövegezésében. Évről évre őt választották meg hazája legbefolyásosabb jogi szakértőjének, és senkit sem lepett meg, amikor a 2013-as kormányválság idején szakértői kabinet megalakítására kérték fel. Cerar nemet mondott, tudta, hogy párttámogatás nélkül semmi esélye sem lenne programja megvalósítására.
Valószínűleg bogarat ültettek viszont a fülébe, és elkezdte saját politikai hátországának a kialakítását. Amikor 2014 májusában lemondásra kényszerült az egy évvel korábban hatalomra került Alenka Bratusek kormánya, létrehozta a Miro Cerar Pártot. Hat héttel később megnyerte a választást. Nyugalmat és békét ígért, s ez pont az ellentéte volt annak, ami az előző néhány évben jellemezte a szlovén belpolitikát. „A visszafogottság és a szerénység volt az, amivel a legtöbb voksot össze lehetett gyűjteni egy olyan országban, ahol az embereknek elegük volt a hagyományos pártokból és a korruptnak tartott politikusokból” – véli Tomaz Saunik ljubljanai politikai elemző.
A két feleségétől is elvált, kétgyerekes kormányfő népszerűsége három év alatt jelentősen megkopott. Ez főleg azzal magyarázható, hogy nem tett eleget a korábbi korrupciós ügyek kivizsgálásáért, s nem volt hajlandó megemelni a hónapok óta magasabb bért követelő közalkalmazottak jövedelmét. Végül azért mondott le, mert a legfelső bíróság szerint a kormány túlzott mértékben szorgalmazta az igent a Koper és Divaca közötti új vasútvonal sorsáról döntő tavaly szeptemberi népszavazáson. Szlovénia leginkább azért csatlakozott a közép- és kelet-európai országok, valamint Kína együttműködését szolgáló 16+1 kezdeményezéshez, mert attól is azt remélte, hogy nőhet Koper fontossága. Cerar a blockchain technológiának is nagy híve, azt szeretné, ha hazája az EU blockchain-központja lenne. Kormánya azt is tanulmányozta, hogy miként használhatják ezt a technológiát az állami hivatalok és a minisztériumok.
A cikk a HVG 2018/14. számában megjelent írás frissített változata.