szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője szerint a magyar miniszterelnök nehéz partner, mert több olyan ügye is van, amelyek felett nem tudnak szemet hunyni. Ilyen például a CEU elüldözése.

Az APA osztrák hírügynökségnek adott interjút Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai bizottsági elnökjelöltje, melyből az MTI is szemezgetett.

Weber szerint szükség van az Európai Unió egységére a mostani időkben, amikor a nemzetközi politikában "egyre zordabb szelek fújnak".

"Az európai parlamenti választás egyben iránykijelölés is, attól függően, hogy a politikai közép mozgalmának számító Európai Néppárt vagy a bal-, illetve jobboldali erők nyernek-e" – mondta a választással kapcsolatban, majd hozzátette, "az Európai Néppárt és az Osztrák Néppárt egyenlő a stabilitással, valamint az értelem Európájával".

AFP / Emmanuel Dunand

A nacionalista politikával kapcsolatban a bajor kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta, nem számítanak egy csapatnak azok, akiknek világképe fényévekre van egymástól. A "mindenki azt csinál, amit akar" hozzáállás nem előremutató Európa számára – mondta. A csúcsjelölt szerint ennek ékes bizonyítéka Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit), amelyet nagy fejetlenség kísér Londonban. "Aki a populistákat követi, annak számolnia kell a következményekkel. Ezt látjuk a Brexit esetében". "A tanulság egyértelmű: jobb megújítani Európát, mint elhagyni vagy lerombolni."

Az APA arról is megkérdezte Webert, hogy nacionalistaként vagy partnerként tekint-e Orbán Viktor magyar miniszterelnökre. "Orbán Viktor nehéz partner" – válaszolta. "Hozott néhány olyan döntést, amelyet nem tudok elfogadni, amelyet a frakcióban nem tudunk elfogadni. Ilyenek például a Közép-európai Egyetem (CEU) költözéséhez vezető lépések".

AFP / Nurphoto / Beata Zawrzel

"A tudományos élet szabadsága az Európai Unió egyik alapelve" – mutatott rá Weber, aki maga is arra szavazott az Európai Parlamentben, hogy megindítsák a hetes cikk szerinti eljárást Magyarországgal szemben, annak ellenére, hogy Orbán Viktor az Európai Néppárt tagja.

Az Európai Néppártban nem lehet alkudozni az alapjogokról és az alapértékekről.

Weber óvatosan nyilatkozott arról, hogy Ausztria árszínvonalhoz kötötte a területén dolgozó külföldieknek nyújtott családi pótlékot, ami a szakértők többsége szerint sérti a jelenlegi európai uniós jogszabályokat. Az Európai Bizottság elnöki tisztségének várományosaként lehet, hogy Webernek kell majd döntenie a szabálysértési eljárás megindításáról Ausztria ellen. "Nagyon támogatom a visszaélések elleni küzdelmet" – szögezte le. "Egyelőre tisztázni kell a jogi problémát, hogy összeegyeztethető-e a lépés a hatályos európai joggal, vagy sem" – mondta.

Emmanuel DUNAND / AFP

Weber a nacionalizmus és az európai partnerség kerékkötői elleni harcot tűzte zászlajára a kampányban, de síkra száll a többségi beleegyezésen alapuló közös kül- és biztonságpolitikáért, a problémák helyi szinten való megoldásáért, egy európai szintű digitális és pénzügyi tranzakciós adóért, valamint a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások végleges felfüggesztéséért is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!