Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Megbízatása csak három év múlva járt volna le.
Lemondott Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, három évvel a megbízatásának lejárta előtt - írja a The Wall Street Journalra hivatkozva a Portfolio. A lap szerint Jim Yong Kim február elsejével távozik, és egy olyan cégnél fog dolgozni, amely infrastruktúra beruházásokkal foglalkozik.
Jim Yong Kim azt nyilatkozta, hogy váratlan volt ez a lehetőség, de úgy látja, hogy ezzel lehet a legnagyobb hatással a világra olyan területeken, mint a klímaváltozás megfékezése vagy a fejlődő piaci infrastruktúra fejlesztése. A bejelentés sokakat váratlanul ért.
Jim Yong Kimet először 2012-ben nevezték ki a Világbank élére, majd 2016-ban újraválasztották, akkor 2021-ig szólt a megbízatása.
Február elsejétől a Világbank jelenlegi vezérigazgatója, Kristalina Georgieva veszi át az elnöki posztot is.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.