Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az egyik dolgozó szerint borítékokat kaptak „azbeszt” felirattal.
Az ausztrál hatóságok kiürítettek szerdán több külföldi konzulátust és nagykövetséget Canberrában illetve Sydneyben, mert gyanús csomagok érkeztek ezekre a címekre, majd megkezdték a szóban forgó épületek átvizsgálását – jelentették hírügynökségek sajtó- és hatósági értesülésekre hivatkozva.
Az ABC ausztrál hírtelevízió értesülése szerint legalább kilenc külképviselet kapott ismeretlen eredetű küldeményt, egyebek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, India, Németország és Svájc nagykövetségének címére is érkezett ilyen csomag. A hírt amerikai és brit diplomaták is megerősítették.
Az új-zélandi konzulátus egyik dolgozója az ABC-nek azt mondta, a szóban forgó küldemények „azbeszt” feliratú, szálas anyagot tartalmazó borítékok voltak.
Szemtanúk beszámolói szerint India melbourne-i konzulátusához tűzoltóautók, rendőrautók és egy veszélyes anyag szállítására alkalmas jármű érkezett, a külképviselet dolgozói közül pedig többen védőmaszkot vettek fel. A katasztrófavédelem átvizsgálta az épülete, és miután biztonságosnak nyilvánította, az alkalmazottak visszatérhettek.
Az ausztrál szövetségi hatóságok pedig rövid közleményben tudatták, hogy a csomagok átvizsgálása folyamatban van. A héten korábban már részben evakuálták Argentína sydney-i konzulátusát, mert az erre a címre érkező borítékokban gyanús port tartalmazó nejlonzacskók voltak. A küldeményt később veszélytelennek nyilvánították.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.