Szombaton mindkét nagyvárosban üzletközpontokkal kapcsolatban érkeztek alaptalannak bizonyult fenyegetések. A Fontanka című szentpétervári hírportál úgy tudja, a városi bíróság email-fiókjába érkezett fenyegető üzenet szerzője Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin néven írta alá az elektronikus levelét. Azt írta, hogy műanyag csomagolásban rejtette el a robbanószerkezetet, így azt a bombakereső kutyák nem tudják kiszagolni.
Korábban, a hét folyamán Moszkvában hasonló ok miatt irodákat, szerkesztőségeket és börtönöket kellett kiüríteni. Február 5-én a fővárosban és környékén több mint 30 ezer embert evakuáltak a hatóságok közintézményekből. Az MTI emlékeztet arra, hpgy Tavalyelőtt Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések idén januárban újrakezdődtek.