szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Évek óta minden követ megmozgat a 46 éves Andrea Tonello, hogy elrabolt gyermekét visszaszerezze. Kislányát a magyar anyukája rabolta el. A nyomozás folytatásáról Salvini olasz belügyminiszter magyarországi látogatásán született megállapodás.

Bár úgy tűnt, hogy az olasz édesapa küzdelme egyre reménytelenebb, most az olasz és a magyar hatóságok bejelentése ismét erőt adhat neki – írt a blikk.hu. Olasz lapértesülések szerint ugyanis nemsokára újult erővel indulhat meg a nyomozás a hétéves kislány után.

A kis Chantal Ildikót magyar édesanyja, Klaudia és olasz apukája, Andrea együtt nevelték hónapokig Olaszországban. Nem sokkal később, 2011-ben a gyermek anyja Magyarországra hozta a kicsit a nagyszülőkhöz. Aztán a kislánynak nyoma veszett.

Bár az olasz és a magyar bíróság is jogerősen az édesapának ítélte a gyermeket, az soha többé nem találkozhatott a picivel. Volt párja a kislánnyal együtt nyomtalanul eltűnt. Andrea korábban nyomravezetői díjat is ajánlott annak, aki segít megtalálni a gyermekét, de eddig a 3 milliós összeg sem hozott eredményt.

A Belügyminisztérium blikk.hu-nak megerősítette, hogy valóban történt olyan megegyezés Pintér Sándor belügyminiszter és Matteo Salvini olasz belügyminiszter között, hogy a magyar és olasz hatóságok közösen nyomoznak majd az ügyben a jövőben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!