szerző:
MTI

Hét üres helyre lehet pályázni.

A szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA) történetében először nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket – írja az MTI a helyi sajtó alapján

A SOVA az álláshirdetést több újságban és az interneten is közzétette. Az ügynökség hét üres álláshelyre keres beosztottakat: elemzőket, technikai és jogi személyzetet, valamint két "titkos együttműködéssel történő adatszerző" tevékenységre is hirdetett meg állást.

A felhívásban olyan dinamikus és motivált embereket keresnek, akik érdeklődnek a hírszerzés és a nemzetbiztonság iránt. "Olyan alkalmazottakat keresünk, akiket motivál az ilyen munka által jelentett kihívás, és hajlandóak alkalmazkodni annak különleges jellegéhez" – írták.

A szlovén törvények szerint a SOVA más kormányhivatalokkal ellentétben az álláshelyek megpályáztatása nélkül is felvehet embereket. A titkosszolgálat most azonban úgy döntött, hogy nyilvános pályázatot hirdet. "Az álláshirdetés újabb lépés a jobb átláthatóság elérése felé" – olvasható a SOVA honlapján.

Az említett internetes oldalon fellelhető, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, és egy formanyomtatvány is letölthető, amelyen az érdeklődők jelentkezhetnek az állásra. A jelentkezőknek írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük. Az írásbeli teszt eredményeit az ügynökség közzéteszi a honlapján, és csak a legjobb eredményeket elérő jelentkezőket hívja be szóbeli vizsgára.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Nem tesz jót a bőrnek az óceánban fürdőzés

Nem tesz jót a bőrnek az óceánban fürdőzés

10 milliós veszteség Áder klímavédelmi alapítványánál

10 milliós veszteség Áder klímavédelmi alapítványánál

Kálmán Olga már nem emlékszik, mit írt Gyurcsánynak

Kálmán Olga már nem emlékszik, mit írt Gyurcsánynak

Tízéves Brexit-hívő kisfiú írt Nigel Farage-nak, kételkednek a twitterezők

Tízéves Brexit-hívő kisfiú írt Nigel Farage-nak, kételkednek a twitterezők

Kerpel-Fronius Gábor: Nem hagyhatjuk azokra a politikát, akik eddig csinálták

Kerpel-Fronius Gábor: Nem hagyhatjuk azokra a politikát, akik eddig csinálták