Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Reynhard Sinaga legkevesebb 48 férfi megerőszakolása miatt kapott életfogytiglani börtönbüntetést.
Az indonéziai férfi ügye Nagy-Britannia történetének legnagyobb nemi erőszakkal kapcsolatos bűnügyi eljárása, amelyet négy külön perben tárgyalnak. Az illetékes manchesteri bíróság szerint a 2007 óta a szigetországban élő Reynhard Sinaga a kora reggeli órákban az éjszakai szórakozóhelyek környékén ittas, fiatal férfiakat keresett az utcákon, akiknek alkoholt vagy szállást ígért. Az így magához csalt áldozatait elkábította, s amíg eszméletlenek voltak, megerőszakolta őket, tettét pedig mobiltelefonján rögzítette.
A hatóságok a telefonfelvételek alapján azt feltételezik, hogy 36 éves Sinaga több mint tíz év alatt összesen nagyjából 195 férfit zaklatott, 70 áldozata személyazonosságát azonban még nem sikerült megállapítani. A legtöbb férfi, aki elhagyta Sinaga lakását, a kábítószer miatt nem is tudott arról, hogy megerőszakolták. Az elkövető néha trófea gyanánt megőrizte áldozatai pénztárcáit vagy karóráit. A brit rendőrség szerint a folyékony ecstasyként ismert GHB-t használhatta áldozatai elkábítására.
Ian Rushton ügyész
a brit igazságszolgáltatás történetének legserényebb erőszakolójának nevezte.
A férfi aktus közben lepleződött le, amikor egyik áldozata váratlanul magához tért, elragadta tőle telefonját és a rendőrségre sietett bejelentést tenni.
Sinaga azzal védekezett a bíróságon, hogy a másik férfi mindössze egy szexuális fantáziáját segített kiélni, halottat játszva a nemi aktus közben. Az ügyészség abszurdnak nevezte ezt, mivel a telefonjával készített felvételeken hallható volt, ahogy áldozata horkol. A rendőrség 250 DVD lemez tartalmának megfelelő, 300 ezer felvételt foglalt le Sinaga különböző adathordozó eszközein.
A bíróság többi között 136 rendbeli nemi erőszak és 13 rendbeli zaklatás elkövetésében, illetve nemi erőszak 8 rendbeli kísérletében találta bűnösnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.