Leszavazta az izraeli kormány az ötletet, hogy szigorítsák a gyülekezési szabályokat

Az izraeli egészségügyi minisztérium azt kérte, hogy 50 fősnél nagyobb rendezvényeket ne engedélyezzenek, de a kormány többi tagja szerint ez a gazdaság számára tragikus eredményt hozna.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Leszavazta az izraeli kormány az ötletet, hogy szigorítsák a gyülekezési szabályokat

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

A járványügyi intézkedésekről döntő koronakabinetben részt vevő miniszterek nem szavazták meg az izraeli egészségügyi minisztérium által javasolt korlátozásokat, amelyeket a fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt javasoltak.

A Jediót Ahronót című újság úgy tudja: elutasították a tervet, hogy ötven főben korlátozzák a résztvevők megengedett számát a rendezvényeken.

A miniszterek szerint ugyanis ilyen feltételek mellett az egyes összejövetelek lemondása a jelenlegi gazdasági helyzetben újabb csapást jelentene.

Az általános gyülekezési tilalomról sem határoztak, ami a javaslat szerint 19 főben korlátozta volna az egy helyen tartózkodók számát.

Az egészségügyiek és az oktatási minisztérium egyeztetett arról, hogy bevezessék a távvizsgákat a felsőoktatásban a koronavírus fertőzés terjedésének megakadályozása, de végül erről sem született megállapodás, a tanácskozás döntések nélkül ért véget.

Közben a fertőző betegségekkel foglalkozó izraeli, orvosokból álló szövetség arra figyelmeztetett, hogy növekszik az új vírushordozók átlagéletkora, és azonnali beavatkozásra van szükség a járvány megfékezésére, különben elveszítik az események ellenőrzésének lehetőségét.