Lemondott Orban az elvesztett választás miatt

A román miniszterelnök pártja elvesztette a választást, ő pedig így akar utat nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt.

  • MTI MTI
Lemondott Orban az elvesztett választás miatt

Bejelentette lemondását hétfőn Ludovic Orban román miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.

Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt. Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd. Ügyvivő miniszterelnököt az államfő nevez majd ki a kormány tagjai közül.

A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak, vasárnap a voksok nagyjából 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot közelítő eredménnyel.

A nyílt magyarellenesség csak kapudrog lehet az új román parlamentben

Lehet, hogy valójában egyik párt sem akar kormányt alakítani a román parlamentben a vasárnapi választások után. Ha mégis, a kabinetnek a magyar RMDSZ is része lehet. Hosszú idő után újra bekerült egy látványosan magyarozó párt is, amelyen keresztül nagyobb szerepet kaphat az ortodox egyház nyugatellenes része is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.