Iskolánál lövöldöztek Kazanyban, több diák és egy tanár is meghalt
A támadók egyike tizenéves.
MTI / hvg.hu
Fegyveres támadást követtek el egy iskolánál kedden az oroszországi Kazanyban, az előzetes adatok szerint legalább hét ember, hat diák és egy tanár meghalt – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség mentőszolgálati forrásra hivatkozva.
A The Moscow Times előbb kilenc, majd tizenegy halottról adott hírt.
MTI / EPA / Anton Raykhshtat
A TASZSZ-nak a bűnüldöző szervek egy forrása elmondta: két férfi nyitott tüzet a diákokra a Volga menti nagyváros 175-ös számú iskolájában. Az egyik támadót már elfogták, róla kiderült, hogy 17 éves fiatal, de egyes források szerint 19.
MTI/AP/Roman Krucsinyin
A fiú a támadást megelőzően fenyegető üzeneteket tett közzé a közösségi médiában. Társát állítólag lelőtték a biztonsági erők.
A lövöldözés során a gyerekek közül többen az ablakon át menekültek, a RIA Novosti szerint ketten közülük meghaltak, mert a harmadik emeletről ugrottak le. Szemtanúk szerint az iskolában robbanás is történt.
A sérültek száma mostanra 32-re emelkedett, négyen kórházi ellátásra szorulnak.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el még a gyanúsításig sem.
Az SUV-k ma már annyira sokfélék, hogy az ellenük vagy mellettük szóló előítéletek aligha általános érvényűek. Adhatók viszont praktikus vásárlási tanácsok.