„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Hszi Csin-ping Tibet kínai megszállásának 70. évfordulójára időzítette az útját.
Hszi Csin-ping személyében 31 év óta először látogatott kínai elnök az ország délnyugati részén fekvő Tibeti Autonóm Területre. A Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken számolt be először az elnök látogatásáról, jóllehet az már két nappal korábban kezdetét vette, amikor Hszi Csin-ping az indiai határon fekvő Nyingchibe érkezett.
Hszi maga ugyan már járt hivatalos úton Tibetben 2011 júliusában, ám akkor még alelnöki tisztségében. Kínai elnök legutoljára 1990-ben látogatott a délnyugati területre, Csiang Cö-min személyében.
Hszi látogatását úgy időzítették, hogy az egybeesik Tibet kínai megszállásának - Peking olvasatában Tibet "békés felszabadításának" - hetvenedik évfordulójával. A területen 2008-ban zendülés tört ki a kínai vezetéssel szemben. Az ezt követő években szórványos esetekben előfordult, hogy tibeti buddhista szerzetesek felgyújtották magukat tiltakozásképpen.
A CCTV állami televízió híradása szerint a kínai elnök látogatása során hangsúlyozta a különböző népcsoportok közötti kapcsolatok erősítésének fontosságát. Arra is kitért mindazonáltal, hogy a kínai népnek meg kell védenie az ország területét. Bő egy évvel korábban, 2020. június 15-én a terület határán, a Kína és India által vitatott határvidéken halálos összecsapás bontakozott ki az ott állomásozó kínai és indiai katonák között. A kasmíri térséghez tartozó Ladakban Kína csaknem magyarországnyi, 90 ezer négyzetkilométeres területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.
Hszi egy júniusban átadott szupergyors vasútvonalon utazott Lhaszába, Tibet székhelyére, ahol látogatást tett a Potala palotában. Ez egykor az 1959 óta Indiában, száműzetsében élő 14. dalai lámának, Tibet spirituális vezetőjének adott otthont.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.