Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A mali kormány annyit közölt, hogy a gyanúsított egészsége a vizsgálat során romlásnak indult.
Meghalt a kórházban az a hatósági őrizetben lévő férfi vasárnap éjjel, aki a hatóságok szerint megpróbálta leszúrni a hatalmat puccsal magához ragadó Assimi Goita ideiglenes elnököt Maliban.
A férfi múlt kedden, egy mecsetben, ima közben próbálta meg meggyilkolni Goitát, aki az elmúlt egy évben kétszer is puccsot hajtott végre a nyugat-afrikai országban. Goitát testőrei körbevették, egy férfit pedig katonai teherautóval szállítottak el a helyszínről. Az elnök nem sérült meg.
A vizsgálat során egészségi állapota romlásnak indult
– közölte a feltételezett merénylőről a kormány, hozzátéve, hogy a férfi kórházba szállítás után meghalt. Vizsgálják, hogy mi vezetett a halálához.
Assimi Goita ezredes tavaly augusztusban puccsal távolította el a hatalomból Ibrahim Boubacar Keita államfőt, majd alelnök volt Bah Ndaw ideiglenes államfő mellett, akit idén májusban szintén katonai erővel távolított el posztjáról.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.