Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.
Holtan találták meg Kijevben Vitalij Sisovot, azt a fehérorosz aktivistát, aki a Lukasenka-diktatúra üldözése elől Ukrajnába menekülő fehéroroszokat segítette szálláshoz és munkához jutni – számolt be a Reuters.
Az ukrán rendőrség szerint Sisovot kedden kora reggel találták meg egy kijevi parkban egy fára felakasztva. A férfi hétfőn tűnt el, amit az élettársa jelentett be a hatóságoknál.
A rendőrség közölte, hogy gyilkosság gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, minden lehetőséget megvizsgálnak, beleértve az öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot is.
Mindez az után történt, hogy az olimpián a saját edzői elrabolták Kriszcina Cimanouszkaja fehérorosz futónőt, és megpróbálták felkényszeríteni egy Fehéroroszország felé tartó repülőgépre.
Kiszivárgott egy hangfelvétel is, amelyen állítólag két sportvezető azt mondja Cimanouszkajának, hogy szamárság volt szembeszállnia az edzőivel, mert emiatt sokan elveszíthetik majd az állásukat. „Haza kell menned” – mondták a sportolónőnek a fehérorosz küldöttség meg nem nevezett tagjai. Egy másik hangfelvétel szerint pedig azzal is megfenyegették őt, ha nem tér haza önként,
hamarosan öngyilkos lehet.
A sportolónő végül eljutott a tokiói lengyek nagykövetségre, a férje pedig Ukrajnába menekült.
Európa most észnél volt, az olimpiai emberrablási kísérlet dupla csapás Lukasenkának
Eljutott a tokiói lengyel nagykövetségre a fehérorosz futónő, Kriszcina Cimanouszkaja, akit edzői próbáltak meg visszakényszeríteni hazájába, miután kiderült, elege van az Aljakszandr Lukasenka nevével fémjelzett minszki rezsimből, és nem kíván hazautazni. Úgy tűnik, a sportolónő férje is szabad, és Ukrajnába menekült.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.