Alacsonyabb Joe Biden támogatottsága, mint Kamala Harrisé

Egy új felmérés szerint csak az amerikaiak 43 százaléka támogatja az elnököt, de egyetlen demokrata párti politikus sincs 50 százalék felett.

  • MTI MTI
Alacsonyabb Joe Biden támogatottsága, mint Kamala Harrisé

43 százalékra mérte Joe Biden támogatottságát az amerikai Gallup közvéleménykutató-intézet – írja az MTI. Az elnök ezzel alacsonyabb elismertségi mutatót tudhat magáénak, mint alelnöke, Kamala Harris, őt ugyanis 44 százalékra mérték be. Az általuk vezetett adminisztráció eddigi tevékenységét a megkérdezettek 51 százaléka elutasította.

A demokraták között egyetlen mért politikusnál sem haladta meg a támogatottság az 50 százalékot. Antony Blinken külügyminiszter munkájával a megkérdezettek 49 százaléka elégedett, ugyanekkora arányban támogatják az igazságügyi tárcát irányító Merrick Garlandet. A demokrata párti házelnök, Nancy Pelosi elfogadottsága mindössze 40 százalékos.

Ezzel szemben néhány republikánus politikus jóval nagyobb népszerűségnek örvend: a szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts például 60 százalékon áll, a szövetségi tartalékrendszer (jegybank) elnökét, Jerome Powellt pedig 53 százalékra mérték.

A Gallup vizsgálta az amerikai politikai és közélet más szereplőinek elfogadottságát is. Kiderült, hogy a népszerűtlen politikusok közé tartozik Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi frakciójának vezetője (34 százalékos népszerűséggel) és Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi tanácsadója, akinek tevékenységét a megkérdezettek 47 százaléka utasítja el.