Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Nicolas Bay úgy véli, hogy nem ő változott meg, hanem a Nemzeti Tömörülés lett „hűtlen” a választóihoz.
Eric Zemmour francia jobboldali publicista, elnökjelölt a közelmúltban Visszahódítás néven alapított pártja alelnökének nevezte ki pénteken Nicolas Bayt, akit három nappal ezelőtt felfüggesztetett elnökválasztási szóvivői posztjáról a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés, arra hivatkozva, hogy bizalmas információkat adott át a rivális Eric Zemmournak.
Miután a nyugat-franciaországi Normandia regionális tanácsában a Nemzeti Tömörülés frakcióját vezető, országosan ismert politikust, európai parlamenti képviselőt a párt felfüggesztette, ő a Le Figaro című napilapnak adott interjúban bejelentette, hogy kilép a formációból, majd másnap csatlakozott Eric Zemmour stábjához.
Nicolas Bay a Le Figaróban megjelent interjúban úgy vélte, hogy nem ő változott meg, hanem a Nemzeti Tömörülés lett „hűtlen” a választóihoz, amikor lemondott egyebek mellett a schengeni övezetből való kilépéséről vagy a kettős állampolgárság eltörlésének ígéretéről, s „a számos visszakozás és meghátrálás hozzájárult a választók elpártolásához”.
Nicolas Bay már a hét elején nyilvánosan jelezte, hogy Eric Zemmour csapatához kíván csatlakozni, s emiatt a párt kedden felfüggesztette minden tisztségből, és Marine Le Pen elleni szabotázzsal vádolta meg, amelyet a képviselő azonnal cáfolt.
„Bizonyítékunk van arra, hogy Nicolas Bay, kihasználva a jelenlétét a kampány vezetőségében, hónapok óta stratégiai és bizalmas információkat ad át közvetlen riválisunknak, Eric Zemmournak” – írta a Nemzeti Tömörülés vezetősége a mozgalom vezetőinek. „Ez a teljesen erkölcstelen magatartás valóságos szabotázsként értelmezhető” – tette hozzá a pártvezetés, amely sürgősen felfüggesztette a kampányszóvivői posztjáról és minden egyéb tisztségéből Nicolas Bayt. A párt volt alelnöke jelezte a BFM hírtévében, hogy feljelentést tesz a párt ellen a rendőrségen rágalmazásért. Nicolas Bay úgy vélte, hogy „durva vádaskodás” áldozata.
Nicolas Bay a Visszahódítás alelnökeként először szombaton jelenik meg: Normandiában fogadja Eric Zemmourt, ahol helyi halászokkal találkoznak, és megvitatják a Brexitet követően a halászati kvóták körül Nagy-Britannia és az Európai Unió között kirobbant konfliktust.
Ötven nappal az elnökválasztás első fordulója előtt a felmérések szerint továbbra is Emmanuel Macron államfő áll az élen, a szavazatok 24 százalékával, de a második helyért szoros a küzdelem a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje, Marine Le Pen (16-17 százalék), a jobbközép jelölt, Valérie Pécresse (13-14) és Eric Zemmour (14-15 százalék) között.
Korábban mi is írtunk arról, hogy a francia elnökválasztáson ringbe szálló egyik szélsőjobboldali jelöltnek, Marine Le Pennek egy magyar bank hitelezte meg a kampányát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.