Letartóztatták Irán egyik leghíresebb színésznőjét, Taraneh Alidoostit, miután szolidaritását fejezte ki a kormányellenes tüntetőkkel - írja a BBC.
Alidoosti - aki az Oscar-díjas Az ügyfél című filmben nyújtott alakításával vált világhírűvé - a hivatalos indoklás szerint "valótlanságokat terjesztett" a demonstrációkról.
A 38 éves színésznő egy Instagram-bejegyzésben elítélte, hogy a zavargásokban való részvétele miatt halálra ítélték Mohsen Shekarit (aki machetével támadt a rendfenntartókra).
Nem tudtunk úgy végigmenni az iráni utcán, hogy ne ugorjon elénk boldogan néhány fiatal lány, akik többnyire kendő nélkül, mosolyogva fotózkodnak és mindegyikük a "Zan, Zendegi, Azadi", vagyis a "Nők, Élet, Szabadság!" jelszóval búcsúzik. Riportunk készítői olyan iráni városokban is jártak, ahol a látogatás napján is öltek meg tüntetőket.
Mohsen Shekarinak hívták. Minden nemzetközi szervezet, amely szemet huny a vérengzés fölött, szégyen az emberiségre
- írta Taraneh Alidoosti. Azóta az Instagram-fiókját (amelyet több mint 8 millióan követtek) és a Twitter-csatornáját is felfüggesztették. Korábban egyébként a színésznő fejkendő nélkül fotózkodott, ezzel is szolidaritást vállalva a tüntetőkkel.
Az iráni állami hírügynökség azzal indokolta a letartóztatást, hogy a színésznő "elmulasztotta dokumentumokkal igazolni az állításait".
A Cannes-i Filmfesztivál korábbi sikereit bemutató online filmsorozatunkban ezúttal az Oscar-díjas iráni rendező, Aszhar Farhadi thrillerét nézhetik meg teljes egészében.
(Borítóképünk illusztráció.)